Írjon nekünk

A megjelenés óta

-

Korhű egyenruhákban és hadfelszereléssel rekonstruálták kedden a moszkvai Vörös téren ismét az 1941-es szovjet katonai díszszemlét, amelynek részvevői a főváros szívéből egyenesen a frontra vonultak harcolni a náci német birodalom Szovjetuniót lerohanó, Moszkva kapujában álló erői ellen.

A katonai egységeket, csakúgy, mint a veteránokat, akik részt vettek a 76 évvel ezelőtti, eredeti parádén, Szergej Szobjanyin, Moszkva polgármestere köszöntötte. Mint azt Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden közölte, Vlagyimir Putyin elnök megjelenése az eseményen nem szerepelt a tervek között.

Arra, hogy a díszszemlét a bolsevik hatalomátvétel 100. évfordulóján rendezték meg, nem történt nyilvánvaló utalás. Igaz, az orosz hadtörténelem évszázadainak nevezetes eseményeit felidéző élő képekben a forradalmi Vörös Hadsereg katonáiról is megemlékeztek a középkori vitézek, a lengyelek elleni 1612-es felkelés és a Napóleon elleni 1812-es háború harcosai mellett.

A fő hangsúlyt a második világháborúban – orosz szóhasználatban a Nagy Honvédő Háborúban – aratott győzelemhez vezető díszszemlére történő emlékezés kapta. A Vörös téren mintegy 5 ezer katona és hallgató mellett korabeli tankokat és nehézfegyvereket is felvonultattak, amelyeket később kiállítottak a nagyközönség számára.

November 7-e 1995 óta a katonai dicsőség napja Oroszországban, felváltva a korábbi, a bolsevik forradalomról történő megemlékezést.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden “az összes európai érték elleni, elfogadhatatlan gyalázatnak” nevezte, hogy ismeretlen elkövetők cementtel leöntötték és eloltották a második világháborúban elesett szovjet katonák emlékére létesített örök lángot a kijevi Dicsőség parkban. Mint mondta, a hasonló esetek nem mennek ritkaságszámba, ami szerinte annak a jele, hogy az ukrán vezetés képtelen megfékezni az szélsőségeseket.

Az ukrán fővárost egyébként a Vörös Hadsereg 1943. november 6-án szabadította fel.

Kedden a kommunisták több orosz nagyvárosban tartottak megemlékezést. A moszkvai megmozdulást a délutáni órákra tervezték.

Megosztás
Hirdetés
loading...
Hozzászólások

#ukrán oktatási törvény

Hirdetés

Mi a véleménye?

Ön szerint Ukrajna visszavonja az oktatási törvényt?

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű