Zsukov legnagyobb sikerei közé tartozik Sztálingrád (jelenleg Volgográd) védelme, Leningrád (Szentpétervár) felszabadítása és Berlin elfoglalása.
A második világháború befejezése után Sztálin szeretett volna megszabadulni a túlságosan népszerű katonai vezetőtől. Miután Kelet-Németországba küldte Zsukovot katonai vezetőnek perbe fogta műkincsrablásért és a hadi trófeákkal való illegális kereskedelemért, ez volt az úgynevezett „Trófea-per”. Aranyórák, drágaköves ékszerek és komoly műkincsek is szerepeltek a trófeák között, de a katonai vezetők egyértelműen Zsukov mellett foglaltak állást. Zsukovot ekkor kizárták a Központi Bizottságból és áthelyezték Odesszába.
Sztálin halála után (1953) újra visszakerült a védelmi minisztériumhoz. Ő szervezte meg Berija, a sztálini titkosrendőrség vezetőjének a letartóztatását, valamint a sztálinisták sarokba szorítását.
De nem csak rokonszenves tettei voltak.
1954-ben Zsukov az Urál-hegység déli részén folyó atomkísérleteket irányította Orenburg területen. A kísérletekben 45 ezer katona vett részt. A katonák is és a helyi lakosság is súlyos sugárdózist kapott. Sokan úgy gondolják, rajtuk kísérletezték ki az atomfegyverek várható hatását.
A másik dolog, ami csökkentheti a szimpátiánkat, hogy védelmi miniszterként döntő szerepe volt az 1956-os magyar forradalom leverésében.
1957-ben újra kizárták a Központi Bizottságból, felmentették miniszteri posztjáról és nyugdíjba küldték. Valószínűleg nem a fenti két ügy miatt, hanem politikai vagy személyi érdekeket sértett.
1965-ban a Párt szigorú felügyelete mellett hozzáfoghatott memoárjai megírásához. 1969-ben jelen meg könyve, az Emlékek és gondolatok, amelyet 15 nyelvre fordítottak le.
1974-ben halt meg. Urnáját a Kreml falába helyezték el a Vörös téren.
Megítélése ellentmondásos. Bár az egyszerű katonák egyfajta apa szerepben látták őt, aki szigorú, de igazságos, így él az anekdotákban is, sokan Oroszországban is kritizálják. Vannak, akik szerint „hússal nyerték meg a háborút”, túl sok volt a felesleges áldozat. Szokolov és Grigorenko arról írnak, hogy sok csatában több volt a szovjet áldozat, mint az ellenségé, Zsukov pedig válogatás nélkül alkalmazta a halálbüntetést. Máshol azt olvashatjuk, hogy eltúlozzák a szerepét a második világháborúban, Németország elfoglalásába például csak a legvégén kapcsolódott be.
Akárhogy is van Zsukov marsall neve összefonódott a Győzelem Napjával, személye még sokáig érdekelni fogja az embereket.
