2023, szeptember 22.
17.8 C
Budapest
13.8 C
Moszkva

Zelenszkij bejelentette, hogy május 9-én Európa napját ünneplik az ukránok

Volodimir Zelenszkij elnök jóváhagyta az Európa-nap május 9-i megünneplését Ukrajnában – derül ki a hivatalának honlapján közzétett rendeletből.

“Az ukrán nép európai identitásának tudatában <…> úgy döntök, hogy Ukrajnában létrehozom az Európa-napot, amelyet minden év május 9-én az Európai Unió országaival együtt ünnepelünk” – olvasható a dokumentumban.

A dokumentum szerint a döntés “az európai népek egységének megerősítése”, valamint “az európai kontinensen a béke, a biztonság és a stabilitás biztosítása érdekében” született.

Zelenszkij elmondta továbbá, hogy benyújtotta a Verhovna Rada elé azt a törvénytervezetet, amely május 8-át a második világháborúban a nácizmus feletti győzelem emléknapjává javasolja nyilvánítani.

Ukrajna 2015 óta ünnepli május 8-án az emlékezés és megbékélés napját. Ezzel az ország tulajdonképpen csatlakozott a náci Németország feletti győzelem megünneplésének nyugat-európai mintára kialakult hagyományához. A főbb hivatalos állami szintű rendezvényeket is május 8-ra helyezték.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Ukrán hadiüzemek megsemmisítését jelentette be az orosz védelmi tárca (videó)

Ukrán hadiipari létesítményekre, rádiótechnikai felderítő központokra és szabotőr-kiképzőközpontokra mértek csoportos csapást az éjszaka folyamán az orosz erők nagyhatótávolságú, légi indítású precíziós fegyverekkel és harci...

Newsweek: a Kijevnek ígért Abrams harckocsik el fognak akadni a sárban

Marina Miron, a brit King's College katonai tanulmányok tanszékének kutatója annak a véleményének adott hangot, hogy az Egyesült Államok által Ukrajnának ígért Abrams harckocsik...

Fordulat: Lengyelország mégis szállít fegyvereket Ukrajnának

A lengyel kormány megpróbálta visszavonni Mateusz Morawiecki miniszterelnök fenyegetését, miszerint leállítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat. Piotr Müller kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy Lengyelország a meglévő megállapodások...
spot_img

Videó