Moszkva meglepődve olvasta Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter kijelentését az Oroszországgal való kommunikációs csatornák létezéséről, az orosz fél semmit sem tud ezekről – közölte Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő a minisztérium honlapján közzétett nyilatkozatában.
Schallenberg korábban a Welt című német lapnak azt mondta, hogy a Nyugatnak továbbra is tárgyalnia kell Oroszországgal, megjegyezve, hogy országa kapcsolatban áll az orosz féllel. Azt is mondta, hogy nehéz lett volna kezet fognia Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, de megtette volna.
„Meglepődtünk amikor megtudtuk, hogy Bécs informális kommunikációs csatornákat tart fenn az orosz hatóságokkal. Nem tudunk ilyesmiről” – hangzott el Zaharova kommentárjában.
„És jelenleg nincs is napirenden az ilyen jellegű párbeszéd Béccsel – Ausztria, miután fenntartás nélkül a Nyugat Oroszországgal szembeni ellenséges politikája mellé állt, elvesztette korábbi független szerepét a nemzetközi ügyekben, elvetve a semlegesség elveit” – mutatott rá Zaharova.
Az orosz külügyminisztérium szóvivője szerint úgy tűnik, hogy Schallenberg „ilyen kijelentései mögött az a vágy áll, hogy igazolja magát a tetteiért, és teret hagyjon egy újabb „manőverre” a nemzetközi helyzet zavarain belül”.
„Ami pedig az aggodalmait illeti, hogy egy feltételezett személyes találkozón kezet kell fognia Szergej Lavrov orosz miniszterrel, sietünk megnyugtatni Schallenberg minisztert – senki sem fog kezet nyújtani neki” – hangsúlyozta a Zaharova.