A Nyugat nem titkolja tovább, hogy valóban ő áll az ukrán ellentámadás tervezése mögött, és minden eszközt meg fog ragadni annak sikere érdekében – mondta Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján.
“A Nyugat nyíltan kijelenti, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy az ukrán fegyveres erők közeljövőre tervezett ellentámadása sikeres legyen. Vagyis, ahogy azt el lehet képzelni, nem is titkolják, hogy ők állnak mindezen katonai tervezés mögött, nemcsak a taktikai irányítás mögött, amiről már többször is beszéltünk, hanem a folyamatban lévő diszpozíció [az erők] stratégiai tervük szerinti elrendezése mögött is” – mondta.
Zaharova azt is hangsúlyozta, hogy a nyugati országok képviselői azzal, hogy nyíltan követelik, hogy az orosz fél szenvedje el a lehető legnagyobb veszteségeket, “ismét hangosan megerősítik közvetlen részvételüket a konfliktusban”.
Kedden a New York Times az interneten megjelent titkos Pentagon- és amerikai hírszerzési dokumentumokra hivatkozva arról számolt be, hogy az ukrán fegyveres erők a jövő hónapban ellentámadást terveznek indítani délen. Az újság szerint április végére Ukrajna várhatóan 12 harcoló dandárt készít elő, egyenként 4000 katonával.