Xi Jinping kínai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök a Sanghaji Együttműködés Szövetségének 2 napos csúcstalálkozója előtt már privát megbeszéléseket folytatott az épülő orosz-kínai gázvezetékről, mely Szibériából szállít majd földgázt Kínába.
Xi kínai elnök elmondta Putyin elnöknek, hogy mindkét országnak fel kellene gyorsítania a fő közös projektjeiket, különösen a nyugati vezeték földgázcső építését, ezzel emelvén magasabb szintre az energetikai együttműködést.
Putyin orosz elnök elmondta Xi-nek, hogy ő személy szerint nagyon nagy jelentőséget tulajdonít ennek a projektnek, és egyetértett kínai kollégájával, hogy az építkezést fel kell gyorsítani, lévén mindkét ország kölcsönös előnyére válik a projekt. A gázvezeték építése (mely kelet-Szibériából fog földgázt szállítani Kínába) két hete kezdődött Kínában és Oroszországban is.
Putyin egyúttal felhívta Xi elnök figyelmét arra, hogy mindkét országnak szorosabbra kell zárnia a gazdasági – és biztonsági együttműködést, illetőleg a nukleáris, infrastrukturális és légiközlekedési projekteket is erősíteni kell.
E hónapban Zhang Gaoli kínai alelnök és Putyin orosz elnök közösen tekintették meg az épülő csővezeték első darabjainak összehegesztését Oroszországban. Az egész építkezés egy történelmi gázüzlet eredménye, mely a kínai gazdaság számára a következő 3O évben 4 trillió (10 a 18.-on) köbméter természetes földgázt fog biztosítani.
A 2O13-as évben Kína 24,35 millió metrikus tonna nyersolajat, 27,28 millió tonna szenet és 3,5 milliárd kilowattóra energiát importált Oroszországból. Megfigyelők szerint a két elnök közös akarata felgyorsítja a gázvezeték építési munkálatait.
Feng Yujin, a Kortárs Nemzetközi Kapcsolatok Kínai Intézetének – Orosz Tanulmányok Központjának vezetője szerint a találkozók a vezetők között „nyilvánvalóan és közvetlenül” gyorsítják az együttműködésüket és koordinációjukat a globális ügyekben.
Az elnöki diplomácia Putyin és Xi között fémjelzi a kapcsolatok új korszakának kezdetét, hiszen 2O13-ban Xi elnök első külföldi útja Moszkvába vezetett és idén mostmár negyedszerre találkoztak. A kínai nagykövet, Li Hui elmondta hogy Xi meghívta Putyint Pekingbe, hogy vegyen részt az APEC gazdasági vezetőinek találkozóján idén novemberben. Li elmondta továbbá, hogy mindkét oldal keményen dolgozik ,hogy elérjék a 2OO milliárd USD-os kereskedelmi forgalmat egymás között, a lehető leghamarabb.