2023, október 1.
15.8 C
Budapest
15.2 C
Moszkva

WSJ: Budapest ellenáll az amerikai nyomásnak

Az Egyesült Államok azt szeretné, ha NATO-szövetségesei – köztük Magyarország – igazodna szigorúbb politikájához Oroszországgal és Kínával szemben – írta a The Wall Street Journal című amerikai lap.

Az újság szerint bár Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadói mindig úgy nyilatkoztak, hogy Magyarország továbbra is nagyra értékeli a NATO nyújtotta védelmet, és továbbra is hozzá akar járulni katonáival a szervezet katonai erejéhez, sőt, hajlandó növelni is külföldön bevetendő katonáinak számát, a kormányfő a budapesti amerikai nagykövettel decemberben tartott találkozóján közölte: azt szeretné, ha Magyarország “semleges tudna maradni, mint Ausztria”, amikor Washington keményebb irányvonalat szorgalmaz Oroszországgal és az Egyesült Államokkal szemben.

Erről olyan tisztségviselők számoltak be az amerikai lapnak, akik információkkal rendelkeznek a tárgyalásról. A lap vasárnapi jelentése szerint Orbán Viktor szóvivője nem válaszolt az ügyet firtató kérdésekre.

Egy magas rangú magyar tisztségviselő azonban azt mondta: a miniszterelnök hevesen ellenáll annak, hogy amerikai nyomásra Budapest járuljon hozzá Moszkva és Peking európai befolyásának féken tartásához.

Az Egyesült Államok védelmi együttműködési megállapodásokat köt különböző szövetségeseivel, és ez már egy jó ideje napirenden van Magyarország viszonylatában is. Egy ilyen megállapodás szerint ha amerikai katona bűncselekményt követne el Magyarországon, akkor mindenképpen amerikai bíróság elé állítanák, valamint a Magyarországra szállítandó amerikai katonai felszereléseket egyszerűsített vámeljárás alá vonnák – közölték amerikai tisztségviselők.

Washingtonban kezdetben azt gondolták, hogy az erről szóló törvény elfogadása nem ütközik akadályba a magyar parlamentben, hiszen a kormánynak kétharmados többsége van a törvényhozásban. A magyar parlament azonban még hónapok múltán sem fogadta el az erre vonatkozó jogszabályt, amire Orbán Viktor különböző, időnként egymásnak ellentmondó magyarázatokat adott – közölték a lappal meg nem nevezett tisztségviselők.

“Orbán Viktor számára a lényeg, hogy üzleteket akarunk kötni Oroszországgal. És fellázadunk, ha ki akarnak oktatni bennünket arról, hogyan kell viselkednünk Kínával szemben, mintha mi Kína ügynökei volnánk” – mondta egy meg nem nevezett, magas rangú magyar tisztségviselő.

Egy meg nem nevezett amerikai tisztségviselő szerint az amerikai-magyar nézeteltérések fokozott diplomáciai aktivitást váltottak ki, és Mike Pompeo amerikai külügyminiszter – aki a múlt héten telefonon beszélt Orbán Viktorral a védelmi együttműködési megállapodásról – azt tervezi, hogy februárban látogatást tesz nála Budapesten.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Stoltenberg: a nézeteltérések ellenére Lengyelország és Szlovákia támogatja Ukrajnát

Lengyelország és Szlovákia továbbra is segítséget nyújt Ukrajnának az országok között fennálló problémák ellenére. Erről Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a Reutersnek adott interjújában beszélt. "Arra számítok,...

Brit külügyminiszter: Ukrajna támogatása kemény és fájdalmas

James Cleverly brit külügyminiszter elismerte, hogy Ukrajna támogatása "kemény és fájdalmas". Ugyanakkor óva intette a NATO-szövetségeseket a megingástól, mivel ha hátat fordítanak Kijevnek, az...

Olajipari létesítmény robbant fel Ukrajnában, Ivano-Frankivszk közelében (videók)

Az Ivano-Frankivszki területen robbanás történt egy olajipari létesítményben, jelentette az RBK-Ukraina hírügynökség. "Ivano-Frankivszk közelében robbanás történt. Sztrimba Nadvornyánszka község fölött fekete füst száll fel. Szemtanúk...
spot_img

Videó