2022, október 6.
9.5 C
Budapest
7.1 C
Moszkva
Array

Videó: több mint 100 amerikai tank és páncélozott jármű érkezett Lettországba

Lettország hivatalosan is megerősítette, hogy több mint 120 páncélozott egység, köztük tankokat szállított az országba az Egyesült Államok. A lett Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint a nehézfegyverek között M1A2 Abram tankok és M2A3 Bradley páncélozott járművek is vannak.

John O’Connor amerikai vezérőrnagy az AFP francia hírügynökségnek úgy nyilatkozott: a lett főváros kikötőjébe beérkezett hadiszállítmányok célja, hogy “megmutassuk Vlagyimir Putyin orosz elnöknek és Oroszországnak, képesek vagyunk eltökélten egyesíteni erőinket”.

Az Abrams típusú tankok, a Bradley típusú és Scout Humvee típusú harci járművek addig maradnak Észtországban, Lettországban és Litvániában, ameddig csak szükséges annak érdekében, hogy eltántorítsák a Kremlt egy esetleges agressziótól – hangsúlyozta a vezérőrnagy.

A 3. amerikai gyalogoshadosztály mintegy 3 ezer katonáját vezénylik a jövő hét elejétől a Baltikumba, hogy ott az észt, a lett és a litván fegyveres erőkkel közös hadgyakorlatokon vegyenek részt – közölte hétfőn a Pentagon.

Figyelem Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

- Hirdetés - spot_img

UKRÁN VÁLSÁG

Törökország a Donbasszból importál szenet

Az ásványkincsekben gazdag Donyecki Népköztársaságban (DNR) bányászott szenet Törökországba exportálják, ahonnan a közel-keleti és afrikai országokba kerül - közölte Vitalij Hocenko, a DNR miniszterelnöke...

Csehország és Szlovákia megvonhatja támogatását Ukrajnától – írja a a Foreign Policy

Csehország és Szlovákia megvonhatja támogatását Ukrajnától, mert az emelkedő energiaárak közepette belpolitikai zavarok várhatók - mondta Tim Gosling, a Foreign Policy magazin rovatvezetője. Szavai szerint...

Felmérés: tovább csökkent Ukrajna támogatottsága az EU-ban

Csökkent az Ukrajnának küldött fegyverek és az országból érkező menekültek befogadásának támogatottsága az uniós közvélemény körében - derült ki az Eupinions közvélemény-kutató intézet felméréséből....