2023, szeptember 22.
19.5 C
Budapest
14.6 C
Moszkva

Videó: kifütyülik és háborús uszítónak nevezi a tömeg Olaf Scholz német kancellárt

A németek kifütyülték Olaf Scholz német kancellárt egy pártrendezvényen Falkensee-ben, és háborús uszítónak nevezték – jelentette a Bild című német lap.

A lap által közzétett videón látható, amint a tömeg kifütyüli a politikust, és “háborús uszítónak”, “hazugnak” és “banditának” nevezi.

A színpadra lépése után az ellenállással és a polgárok felháborodásával szembesülő Scholz kénytelen volt beszédét az Ukrajna megsegítésére vonatkozó kifogásoknak szentelni, de egész beszédét felháborodott bekiabálások kísérték a tömegből.

A színpadra lépő brandenburgi miniszterelnököt, Dietmar Woidkét ugyanígy fogadta a közönség. Mindkét szónok azzal próbálta megnyugtatni a tömeget, hogy Moszkvát hibáztatta az ukrajnai helyzetért, de az emberek nem hagyták abba a kiabálását.

A lap megjegyezte, hogy a tüntetők békezászlókat lengettek, és néhányan orosz jelképeket viseltek.

Scholz korábban Tallinnban azt mondta, hogy Németország továbbra is támogatni fogja Ukrajnát, “amíg csak szükséges”.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Ukrán hadiüzemek megsemmisítését jelentette be az orosz védelmi tárca (videó)

Ukrán hadiipari létesítményekre, rádiótechnikai felderítő központokra és szabotőr-kiképzőközpontokra mértek csoportos csapást az éjszaka folyamán az orosz erők nagyhatótávolságú, légi indítású precíziós fegyverekkel és harci...

Newsweek: a Kijevnek ígért Abrams harckocsik el fognak akadni a sárban

Marina Miron, a brit King's College katonai tanulmányok tanszékének kutatója annak a véleményének adott hangot, hogy az Egyesült Államok által Ukrajnának ígért Abrams harckocsik...

Fordulat: Lengyelország mégis szállít fegyvereket Ukrajnának

A lengyel kormány megpróbálta visszavonni Mateusz Morawiecki miniszterelnök fenyegetését, miszerint leállítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat. Piotr Müller kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy Lengyelország a meglévő megállapodások...
spot_img

Videó