Videó: Bident öreg fingnak nevezik, amikor felpróbálta Trump kampánysapkáját

Joe Biden amerikai elnököt levideózták, amint szerdán egy pennsylvaniai szeptember 11-i (9/11) megemlékezésen Donald Trump egyik kampánysapkáját próbálja fel. A Fehér Ház közölte, hogy Biden a „kétpárti egység” gesztusaként viselte az ellenfele fejfedőjét.

Biden tűzoltókkal találkozott a pennsylvaniai Shanksville-ben, annak a helynek a közelében, ahol 2001. szeptember 11-én a United Airlines 93-as járata lezuhant, amikor a gépeltérítőket állítólag legyőzték az utasok. A tűzoltóállomáson összegyűlt tömeg heccelte a szellemileg leépült Bident, az egyik férfi azt kérdezte az elnöktől, hogy „emlékszik-e a nevére?”, miközben Biden dedikált egy sapkát.

„Maga egy öreg fing” – mondta a férfi Bidennek, mire az elnök így válaszolt: »Igen, öreg fickó vagyok… Maga sokat tudna erről«.

Biden ezután fogta a férfi „Trump 2024” feliratú sapkáját, és a sajátja tetejére tette, ami éljenzést váltott ki a Trump-párti tömegből.

„Most már büszke vagyok rád” – mondta a férfi Bidennek, miközben kezet fogtak.

A Fehér Ház sajtósait nem hívták be a tűzoltóságra, és amíg a találkozásról készült videó fel nem került a közösségi médiára, a látogatásról csak egy fénykép és egy rövid videó készült, amelyen a Trump-sapkát viselő, mosolygó Biden látható.

Mindkettőt lelkesen osztotta meg a Trump-kampánystábja és a konzervatív befolyásosok.

„Kamala olyan rosszul szerepelt a tegnap esti vitán, hogy Joe Biden csak úgy felvett egy Trump-sapkát” – posztolta a kampánystáb »Trump War Room« fiókja az X-en.

„Lehet, hogy Trump valamire rájött tegnap este, amikor azt mondta, hogy Joe tényleg utálja Kamalát?” – ezt már Robby Starbuck republikánus filmes írta.

Kamala Harris alelnök júliusban váltotta Bident a Demokrata Párt elnökjelöltjeként, miután Biden felfüggesztette újraválasztási kampányát a Trump elleni vitán nyújtott katasztrofális teljesítményét követően. „14 millió szavazatot kapott, és kidobták a hivatalából” – mondta Trump a Harrisszel folytatott keddi vitán. „És tudod mit? Elárulok egy kis titkot. Ő gyűlöli Harris-t. Ki nem állhatja őt.”

Harris szerdán Bidennel együtt látogatott Shanksville-be, és látták a tűzoltóságon.

Szerda este a Fehér Ház közleményt adott ki, amelyben megmagyarázta Biden döntését, hogy felvette riválisa kampányruházatát.

„A shanksville-i tűzoltóállomáson [Biden] az ország 9/11 utáni kétpárti egységéről beszélt, és azt mondta, hogy vissza kell térnünk ehhez” – írta Andrew Bates szóvivő az X-en. ”Gesztusként egy kalapot adott egy Trump-szimpatizánsnak, aki aztán azt mondta, hogy ugyanebben a szellemben [ő] is vegye fel a Trump-sapkáját. Rövid időre fel is vette”.

Shanksville Somerset megyében található, amely a 2020-as választáson 78%-ban Trumpra, 21%-ban pedig Bidenre szavazott.

Bejegyzés megosztása
Nincs hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük