2023, december 6.
0.8 C
Budapest
-13.1 C
Moszkva

Véget ért a hadiállapot Ukrajnában

Megszűnt az egy hónapra elrendelt a hadiállapot Ukrajnában – jelentette be Petro Porosenko ukrán elnök szerdán a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) ülésén.

Az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportál beszámolója szerint Porosenko közölte, hogy a hadiállapot beszüntetése az ő elvi döntése, amely az ország biztonsági helyzetének értékelésén alapul. Korábban már többször kijelentette, hogy nem fogják meghosszabbítani a hadiállapotot annak lejárta után, kivéve, ha “Oroszország nagyszabású támadást indítana Ukrajna ellen”.

Porosenko ugyanakkor megállapította, hogy ami az ország fenyegetettségét illeti, “a helyzet jelentősen nem változott”.

Porosenko kijelentette, hogy a közelgő – március végén esedékes – elnökválasztás miatt szükségesnek ítélte a hadiállapot megszüntetését.

“Szeretném hangsúlyozni, hogy az orosz fenyegetés nem múlt el” – jelentette ki, hozzátéve, hogy ha nem lennének most választások, indítványozná a parlamentnél a hadiállapot meghosszabbítását.

Szerinte az országot egyszerre két veszély is fenyegeti, az egyik a nyílt katonai agresszió, a másik a demokratikus jogokat és az állampolgári szabadságot veszélyezteti, és ez utóbbi miatt döntött a hadiállapot feloldása mellett.

Porosenko kiemelte: meggyőződése, hogy a hadiállapot egyúttal kedvező hatással volt az ország védelmi képességeire, javult a harckészültség a fegyveres erőknél, új, illetve korszerűsített fegyvereket kaptak a különböző alakulatok.

A hadiállapotot – ami az ukrán jogrendben a rendkívüli állapot egy formája – azután vezette be az elnök kezdeményezésére az ukrán parlament az ország tíz megyéjében 30 napra, azaz december 26-ig, hogy november 25-én a Kercsi-szoros közelében az orosz parti őrség tüzet nyitott három határsértő ukrán hadihajóra, amelyeket elfoglalt, a legénységüket pedig letartóztatta és tiltott határátlépés címén eljárást indított ellenük.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Politico: néhány EU-tagállam ellenzi az orosz vagyon nyereségének átadását Ukrajnának

Néhány uniós ország ellenezte Spanyolország azon javaslatát, hogy a befagyasztott orosz vagyonból származó nyereséget Ukrajna megsegítésére fordítsák - írja a Politico című lap, uniós...

Politico: az Európai Tanács vezetője megszakította kínai útját az Ukrajnáról kialakult vita miatt

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a tervezettnél hamarabb tér vissza Kínából, hogy megmentse Ukrajna uniós tagságra irányuló pályázatát - jelentette kedden a Politico...

Szlovák külügyminiszter: Ukrajna uniós csatlakozása rettenetesen messze van

Ukrajna nem remélheti, hogy egyhamar csatlakozhat az EU-hoz, mivel az ország nemcsak véres konfliktusba keveredett Oroszországgal, hanem egy sor előfeltételt sem teljesített - mondta...
spot_img

Videó