2023, szeptember 21.
21.1 C
Budapest
16.1 C
Moszkva

Ukrajnában vizsgálatot indítottak a túlárazott lengyel és román importáram ügyében

Az ukrán Ukrenerho vállalat túlárazott villamos energiát vásárolt Lengyelországtól és Romániától ahelyett, hogy saját hőerőműveit használta volna – mondta Mikola Azarov volt ukrán miniszterelnök.

“A hálózatüzemeltető összejátszott Rinat Ahmetov DTEK nevű magáncégével, és drága áramot importált Lengyelországból és Romániából ahelyett, hogy bekapcsolta volna a hőerőmű-egységeket. Valójában ez szuperdrága, hiszen 1 MW vészhelyzeti támogatás 300-350 euróba kerül, míg a normál import 100-110 euróba” – írta Telegram-csatornáján.

A volt miniszterelnök szerint az ukrán hatóságok a teljes fűtési szezont a szomszédos országokból származó áramszállításokkal kívánják átvészelni. Ugyanakkor Kijev nem számít arra, hogy a helyzetet az atomerőművek és a hőerőművek fogják megmenteni – tette hozzá.

Azarov emlékeztetett arra, hogy Ukrajna Energetikai és Közüzemi Szférák Állami Szabályozásáért Felelős Nemzeti Bizottsága vizsgálatot indított az Ukrenerho ellen. Így a vállalatnak most kalkulációt kell benyújtania a korábban Lengyelországból és Romániából kapott “szuperdrága” villamos energiáról, valamint bizonyítania kell az ilyen “segítség” célszerűségét, tekintettel a hőerőművek meglévő kapacitásaira.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Ukrán hadiüzemek megsemmisítését jelentette be az orosz védelmi tárca (videó)

Ukrán hadiipari létesítményekre, rádiótechnikai felderítő központokra és szabotőr-kiképzőközpontokra mértek csoportos csapást az éjszaka folyamán az orosz erők nagyhatótávolságú, légi indítású precíziós fegyverekkel és harci...

Newsweek: a Kijevnek ígért Abrams harckocsik el fognak akadni a sárban

Marina Miron, a brit King's College katonai tanulmányok tanszékének kutatója annak a véleményének adott hangot, hogy az Egyesült Államok által Ukrajnának ígért Abrams harckocsik...

Fordulat: Lengyelország mégis szállít fegyvereket Ukrajnának

A lengyel kormány megpróbálta visszavonni Mateusz Morawiecki miniszterelnök fenyegetését, miszerint leállítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat. Piotr Müller kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy Lengyelország a meglévő megállapodások...
spot_img

Videó