Berlin tengeralattjárókat biztosíthat Kijevnek – állította az ukrán parlament elnöke, Ruszlan Stefancsuk németországi látogatása során.
A Christine Lambrecht német védelmi miniszterrel pénteken folytatott megbeszélése előtt a parlament elnöke úgy fogalmazott, hogy „a legmodernebb felszerelések Ukrajnának történő szállítása” és az ügyben a gyors döntés meghozatal közelebb hozza a „közös győzelmet” Oroszország felett.
Stefancsuk reményét fejezte ki, hogy az IRIS-T föld-levegő rakétarendszereket haladéktalanul leszállítják Ukrajnának.
„Nem tartom kizártnak, hogy Németországtól tengeralattjárókat kapunk, mert készen állunk arra, hogy egész Európa keleti védelmi határává váljunk” – tette hozzá.
Lambrecht kijelentette, hogy országa „továbbra is mindent meg fog tenni Ukrajna támogatására, nemcsak most, hanem hosszú távon is”.
Később, a Welt TV-nek adott interjúban összegezve németországi látogatásának eredményeit, Stefancsuk megismételte, hogy Kijevnek „mindenekelőtt” modern fegyverekre van szüksége.
„Harcolhatunk régi fegyverekkel is a régi készletekből, de az új fegyverek hatékonyabbak” – mondta.
Hozzátette, hogy Ukrajna azt várja Németországtól, hogy Marder páncélozott járműveket és Leopard harckocsikat is szállítson neki, amelyeket Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a múlt hónapban Kijev „álmának” nevezett.
Speaker of the Verkhovna Rada of #Ukraine @r_stefanchuk with Federal Minister of Defense of #Germany Christine Lambrecht discussed the provision of weapons to Ukraine.#StopRussia #StandWithUkraine️ pic.twitter.com/Z1iKGf5qHK
— Verkhovna Rada of Ukraine – Ukrainian Parliament (@ua_parliament) June 3, 2022
Az ukrajnai orosz katonai offenzíva arra késztette Németországot, hogy felrúgja régóta követett politikáját, amely szerint nem szállít fegyvereket aktív konfliktusövezetekbe, később pedig megváltoztatta álláspontját, miszerint nem szállít Kijevnek halált okozó fegyvereket.
Moszkva többször figyelmeztette a Nyugatot, hogy ne „pumpálja fel” Ukrajnát fegyverekkel, azzal érvelve, hogy ez csak meghosszabbítja a konfliktust és hosszú távú problémákat okoz. Oroszország azt is világossá tette, hogy minden Ukrajnában lévő külföldi fegyvert legitim célpontnak tekint.
Oroszország február 24. óta katonai különleges műveletet folytat Ukrajna nácimentesítésére és demilitarizálására. Mint Vlagyimir Putyin hangsúlyozta, célja, hogy “megvédje azokat az embereket, akiket a kijevi rezsim nyolc éven keresztül bántalmazott, népirtásnak vetett alá”. A védelmi minisztérium szerint március végére az orosz hadsereg teljesítette az első szakasz fő feladatait, jelentősen csökkentve Ukrajna harci potenciálját. A minisztérium szerint a fő cél a Donbassz felszabadítása.