2022, június 29.
25.6 C
Budapest
17.7 C
Moszkva

Ukrajna „minden barátját” elvesztette

Ruszlan Bortnyik, az Ukrán Politika-elemző és Menedzselő Intézet igazgatója a „Pervij Nyezaviszimij” (1) tévécsatorna egyik adásában kijelentette: Kijev romboló hatású külpolitikája oda vezetett, hogy Ukrajna minden, vele határos barátját elvesztette.

A „Novosztyi” sajtóügynökség idézi a politológust. „Hogy mi? Moldávia, mint a barátunk? Vagy Lengyelország? Vagy Magyarország, Románia, Belorusszia?” – tette föl a szónoki kérdést.

Bortnyik véleménye szerint Ukrajna kénytelen lesz megfizetni az árát nem csupán a Moszkva és Budapest között most megkötött gázszállítási egyezménynek, de mindannak, ami a jövőben lesz.

„Ezt a megállapodást úgy kell tekintenünk, mint annak előhírnökét, hogy 2024 (2) után Ukrajna el fogja veszíteni a rajta keresztül irányuló tranzitszállításokat” – fejtegette a szakértő.

Mint mondta, az ukrajnai vezetékeken keresztül továbbított gázból Magyarország mintegy tíz százalékkal részesedett, ami évi 200 millió dollár bevételt jelentett a költségvetésnek.

Bortnyik elmondta: Budapestnek pótlólagos vesztesége származik abból, hogy a „Gazprommal” történt megállapodás alapján a gáz szállítása a „Török Áramlaton” keresztül történik. Ám, ezzel együtt is, Magyarország ebbe belement, csakhogy ne kösse magát az iránta barátságtalan Kijevhez.

Mint emlékezetes, hétfőn a Gazprom, illetve Magyarország 2036 végéig szóló gázszállítási megállapodást kötött egymással. Szerbián keresztül évi 3,5 milliárd köbméter gáz érkezik, újabb egymilliárd pedig Ausztrián keresztül. Magyarországra a történelem során először érkezik földgáz Ukrajna elkerülésével. Kijevben rendkívül negatívan értékelték ezt a fejleményt – azt „politikai jellegű, gazdasági szempontból pedig megalapozatlan” döntésnek nevezték. Ám ebben a helyzetben az egyedüli vesztesnek Ukrajna bizonyult. Az új szerződéssel megszűnik a virtuális reverz gáz sémája. Kijev mostantól ismét Oroszországtól lesz kénytelen vásárolni a gázt. (3)

[jnews_hero_13 hero_style=”jeg_hero_style_4″ include_post=”27235″]

Az Európai Bizottságnál közölték: Budapestnek felmérést kell készítenie az Oroszországgal megkötött megállapodásnak az energetikai biztonságra való lehetséges hatásáról, és következtetéseit meg kell küldenie az Európai Bizottságnak. Amely a maga részéről, betekintés céljából, bekérheti a szerződést.

Jelena Mirosnyicsenkó

Megjegyzések:

(1) „Pervij Nyezaviszimij” („Az első független”) – mérsékelten ellenzéki internetes televízió. Amikor a közelmúltban Zelenszkij bevonatta három, „oroszbarátnak” kikiáltott tévécsatorna működési engedélyét, azok hárman összeálltak, és egy közös internetes tévécsatornát hoztak létre.

(2) 2024-ben lejár az Oroszország és Ukrajna között az orosz földgáz Ukrajnán keresztül történő tranzitszállítási megállapodás. Ekörül egyre éleződik a – főként politikai – küzdelem a Nyugat és Ukrajna, illetve Oroszország között. Roppant lélektani nyomással a nyugati páros azt máris kicsikarta Oroszországból, hogy gondolni se merjen az Ukrajnán keresztül történő gázszállítások teljes leállítására (holott az Északi Áramlatnak ez volt a fő célja).

A putyini külpolitika halálosan retteg a Nyugat elítélő véleményétől. Egyben nem szűnik meg abban reménykedni, hogy a szlávok jóságtól olvadozó nagy szívének szüntelen, úgyszólván tüntető demonstrálása, a szuperkorrektség és a gáláns gesztusok, a nagyvonalú engedmények politikája a vadnyugaton előbb-utóbb elismerésre és követésre talál majd. Így lényegében már bele is ment abba, hogy meghosszabbítsa 2027-ig az Ukrajnával való tranzitszerződést.

Mostanáig tehát a kismalac és a farkas meséjéből odáig már eljutottunk, hogy a malacka engedte bedugni a farkas lábát az ajtón. Ám amilyen mértékben jóságos és engedékeny a malacka, úgy válik a farkas egyre követelőzőbbé, egyre agresszívabbá. Most már 2027-nél későbbi lejárattal követelik a megállapodást. Most már az évente az Ukrajnán keresztül szállítandó gáz mennyiségének lépésről lépésre való növelését követelik, mígnem eljutunk oda, hogy az Ukrajnával megkötendő tranzitszállítás megállapodás már annyi gáz továbbítását követeli majd Oroszországtól, ami szükségtelenné, fölöslegessé teszi az Északi Áramlatot. És a farkas már fenyegetően vonít: jönnek a szankciók, amennyiben Oroszország nem biztosítja Ukrajna teljes gázszükségletét. Illetve nem az ukrán vezetékeken szállítja az Európának a szerződés szerint járó földgáz teljes mennyiségét, vagy legalábbis annak túlnyomó részét.

Hiszen ha nem hallottuk volna 2014 márciusában az orosz elnöknek azt az egészen fantasztikus beszédét, amiben leszedte a keresztvizet az amerikai politikáról! Amely felrúgta a nemzetközi jogrendet, és fölváltotta azt a vadnyugati kocsmák ököljogával. MOSTANTÓL TEHÁT MI IS AZ AMERIKAIAK JÁTÉKSZABÁLYAI SZERINT JÁTSZUNK – ígérte akkor beszédében az orosz elnök. Óriási beszéd volt – történelmi beszéd lehetett volna! Ha tartja is magát hozzá – és nem ennek a hajszálpontosan az ellentéte következik be. Jelen esetben ez azt jelenti: vagy elfogadja a Nyugat, hogy ezentúl az Északi Áramlaton kapja a gázt – vagy FÖLDGÁZ, FŰTÉS, ÜZEMANYAG, ÁRAM NÉLKÜL MARAD. Ha annyira a szívükön viselik ukrán láncos vérebük sorsát, akkor adjanak neki a saját gázukból. AMERIKÁNAK, ugyanis, EZ A JÁTÉKSZABÁLYA!

(3) Ukrajna nem szűnik meg hetvenkedni: őneki ugyan nem kell az agresszor földgáza, kőolaja, árama, feketeszene. Voltaképpen rájuk kéne hagyni. De hát azt nem lehet! Hiszen a Donbasszban élő, ténylegesen oroszokat mészároló banderista, náci ukránok – azok ugyanolyan oroszok, mint az Oroszországban élők.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Kövess minket a Telegramon!

Exkluzív tartalmakért csatlakozz Telegram csatornánkra!

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS