A mai állapotok elemzésekor be kell látnunk egy Ukrajnára vonatkozó posztszovjet hiányosságot, sőt mulasztást. Igazság szerint, ha az ukrajnai hiányosságokat és gyengeségeket rosszhiszemű jövevény kalandorok gátlástalanul kihasználják, akkor ennek törvényszerű és szükségszerű visszahatásai alól nem fogjuk tudni kihúzni magunkat, feltéve, ha minél hamarabb és minél határozottabban nem tesszük a helyére a saját szerepünket. Így tehát reánk, magyarokra is ráterhelődhet ama posztszovjet mulasztás valamilyen hátrányos következménye, amellyel mi, csak jóhiszeműen foglalkozhatunk.
Oroszország legfontosabb saját történelmi előzménye a „Kijevi Rúsz”, azaz a saját korai szakaszában Kijev kezdeti fővárosi státuszából tovább terjeszkedő és tovább fejlődő Oroszhonnak és az oroszoknak Kijev ugyanolyan bölcsője, mint Ukrajnának illetve az ukránoknak is. Belorusszia Ukrajna, illetve Kijev iránti érzései ezzel teljesen azonosak.
Éppen ezért szükséges, hogy minimum egy olyan orosz kezdeményezés szülessen, amelyre vonatkozóan Kijevben népszavazást tartanak!!! Ilyen ugyan első, de megkésett kezdeményezés az Eurázsiai Vámunió. Ez egy elnevezésében is mélyen tisztességes formáció, amely még az Európai Unióval való összehasonlításban is több, mint „versenyképes”. Ugyanis amíg az EU egy politikai unió, addig az Eurázsiai Vámunió csak egy vámunió : Központosított „politikai kényszerházassági anyakönyvi kivonata” nélkül.
Az EU egy Európai Konföderációvá való átalakulásban és átszerveződésben még visszakaparhat valamennyit abból a becsületéből, amelyet ezekben a hetekben és hónapokban úgy a saját területén, mint külföldön is egyfolytában csak pazarol. Ezzel szemben az említett moszkvai kezdeményezést további hasonlóaknak kellene követniük, amelyekhez való tartozásról Kijevben népszavazást kellene, sőt inkább sürgetően szükséges megtartani. Minden, ami ettől a modelltől eltér, az, valóban egy másik ország belügyeibe való „baráti” beavatkozás, amelyben a farkas felvette Piroska nagymamájának a fejkendőjét, és úgy feküdt bele a nagyi ágyába. . . . .
Ez a kezdeményezés, illetve ennek késedelme és esetleges határozatlansága volt és lesz az a bizonyos mulasztás, amelyet a kalandorok napjainkban rosszhiszeműen aknáznak ki, úgymond „a segítségre szoruló ukrán közakarat” mögé elbújva.
E fentebb hivatkozott (-sajnálatosan késedelmes-) moszkvai kezdeményezés híján az ukránok dezertálása, migrációja, stb. zajlik az Orosz Föderáció felé. Igen-ám, de ha a „szavazásnak” ez a „migrációs módja” tovább folytatódik, akkor eléri azt a jogosultsági ingerküszöböt, hogy a távozók nem hagyják hátra az ukrán földterületek reájuk eső részének az előjogát Kijevnek. Nem bizony! Hanem azt is átviszik magukkal a Föderációba. Majd ha az Orosz Föderációból fognak tömegesen átkívánkozni Ukrajnába, na majd akkor lesz Kijevnek joga kritizálni Moszkvát. Addig azonban minden apropó azt a koncepciót erősíti, hogy az önállósodó területek további területekkel egészíthetik ki önmagukat, immár Nyugat felé . . . .
Ha sokat szórakozik a Nyugat, akkor, noha kellemesen nagy távolságra vagyunk az egyik leginkább radikális probléma-kezeléstől, de ettől még megnevezhetjük, hogy mi az, ami felé haladnak az események, nevezetesen : Ugyanis ha (-egyelőre szigorúan példának okáért-) Moszkva azzal a meghagyással annektálja egész Ukrajnát, hogy utólag egy ésszerű idő letelte után az ukrán lakosság szavazhat a saját státuszáról, addig pedig Moszkva hadd versenyezzen ama majdani szavazás számára kedvező végkimeneteléért, nos, ebben a példabeli esetben a Nyugat egyet tehet : Befejez minden turpisságot azon a fertályon, és a továbbiakban megpróbál a saját erőforrásaiból boldogulni. Ugyanis ma némely kalandorok mást sem tesznek, mint egyfolytában hasonlítanak pl. Hermann Göringre, aki a III. Birodalom „főerdészeként” tette ugyanazt, mint az eredetileg mezőgazdászatot tanuló Henrich Himmler : Azaz Hitler lebensraum-elméletét egyre csak Kelet felé vizionálták, sőt, konkrét terveik voltak Ukrajna mező- és erdőgazdaságának kiaknázására. Bizony, nehéz dolga van annak, aki a történelem fentebb megnevezett bukott figuráitól való különbségeket akar találni, nevezetesen köztük és az Ukrajnát ma is Nyugatról nyomorgató kortárs „egyéniségek” között.
Oroszországnak kulturális, történelmi és gazdasági előjogai vannak ezeket a kezdeményezéseket megtenni, és az immár reájuk vonatkozóan lefolytatott népszavazások birtokában hozni döntéseket Ukrajna további jövőjéről.
Ukrajna bármiféle EU-val való jogviszonya teremhet még nekünk is gyümölcsöket, okozhat még nekünk is örömet: De ehhez előbb minden potenciális együttműködő félnek saját magának kell egészségessé válnia ott, ahol van. Erre, pedig a beteg és züllő EU nem alkalmas, ahogy egy saját betegségei mellé ráadásként még nyugati betegségeket is befogadó Ukrajna sem alkalmas. Erre csak egy Európai Konföderációs elnevezés jegyében megújuló Európa tud az egészségesség jegyében aspirálni. Valamint egy olyan Ukrajna, amely végre rendbe tette a saját belső és releváns térségi viszonyait. Minden más törekvés csak olyan export-import kalandorság, amelyek miatt egyszer még kellemetlenül is kinézhetünk Moszkva előtt, mert hogy mindez a mi fertályunkról gördült tovább Kijevbe, és esze ágába sem volt ott megállni.
Bizony, ez a kutya nem tud még rendesen belemarni sem a medve húsába. Még a bőrét sem tudja felhasítani, mert már a szőrében elakad az egész fogsora, és a fogai külön-külön is kifordulnak a helyükből. Utólag ez a kutya selypítve fog magyarázkodni a medvének, hogy „tudod, Kedves Mackó Koma, én eredetileg csak azért bukkantam itt föl, mert közelről akartam meghallgatni, hogy hogyan balalajkázol a nyírfaliget árnyékában . . . . .”
Szabó Tamás
