Az ukrán elnök, Pjotr Poroshenko és a felkelők legfelsőbb vezetője is egyaránt azt mondják, egyaránt támogatják a tűzszünetet és a békét, s mindketten megkötnék a tűzszünetet a pénteki – Minszkben rendezendő – tárgyalásokon, ezzel véget vetnének az öt hónapja tomboló kelet-ukrajnai háborúnak.
Az áttörési pont az utóbbi héten jött el, mert a lázadók nagy győzelmeket (mely a NATO szerint nyíltan katonailag támogatva van Moszkva részéről) szereztek az ukrán hadsereggel vívott harcaikban.
A csütörtökön a Wales-ben rendezett NATO csúcson Poroshenko arról beszélt, hogy a tűzszünet feltétele volna a tervezett pénteki Minszki találkozó sikere, melyen Ukrajna, Oroszország és az EBESZ Biztonsági Tanácsának képviselői vesznek részt.
Mi az EBESZ? Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (röviden EBESZ, angolul Organization for Security and Co-operation in Europe, OSCE) a világ legnagyobb biztonsági szervezete, amely Európa, Észak-Amerika és Közép-Ázsia 57 részt vevő államát fogja össze. Eredetileg 1975-ben értekezletként hozták létre, annak érdekében, hogy a Helsinki Záróokmány értelmében alkalmi fórumot teremtsenek a többoldalú, de főképp a kelet-nyugati párbeszédnek. 1992-ben alakították állandó intézménnyé, az 1994-es budapesti konferencián vette fel a jelenlegi nevét. A bécsi székhelyű szervezet célja a korai figyelmeztetés, a válságmegelőzés, a válságkezelés, a válság utáni rehabilitáció.
„helyi idő szerint délután 14:OO-kor – ha a Minszki Találkozó létrejön, felhívom az Vezérkart hogy hozzanak létre tűzszünetet és reméljük ,hogy a béketerv végrehajtása holnap (péntek) kezdetét veszi).
Alexander Zakharchenko a Donetski Népköztársaság miniszterelnöke, hogy ő parancsot ad a felkelő seregnek hogy a tűzszünetre, az azt követő órában nyomban, amint bizonyosság lesz, hogy Kiev képviselői aláírták a fegyvernyugvásról szóló megállapodást Minszkben.
Vannak kétkedések: Oleg Tsaryov, egy magas rangú felkelő tiszt elmondta a Reuters hírügynökségnek és a The Moscow Times-nak, hogy a felkelők fegyverszünete az ukrán kormányon múlik, mert ” mert a múltban volt már több fegyverszüneti megállapodás, de Poroshenko mindig megtörte „
Illetve egy Zakharchenko közeli forrás elmondta, hogy a kormányerők bombázták Donetsk-et 15 perccel Poroshenko bejelentését követően a tűzszüneti tervről. „Meglátjuk, hogy fognak holnap menni a tárgyalások ,de nem lesz könnyű. A fegyverszüneti tárgyalások alatt mind több és több bombázás van”.
A bejelentés a fegyverszüneti megbeszélésekről 1 nappal az után jött, hogy Putyin orosz elnök a közönség elé tárta 7 pontos béketervét, ami végeredménye a kelet-ukrajnai harcok befejezése lenne, külső megfigyelők bevonása, segélyezés, és a felkelők ellenőriznék a saját területeiket.
A haladás a béke felé meg tudja állítani az új Európai Uniós szankciók bevezetését is Moszkva ellen – amiről ugyan az EU vezetői már megállapodtak pénteken – de most az egész szankciócsomag áll a levegőben.
Francois Hollande francia elnök elmondta, hogy a döntés a szankciókról, az új szankciós csomagról „az elkövetkező óráktól függ”.
Pjotr Poroshenko ukrán elnök csütörtökön a NATO -csúcson beszélt Barack Obama amerikai elnökkel, Angela Merkel német kancellárral, Francois Hollande francia elnökkel és David Cameron brit elnökkel is.
Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter úgy nyilatkozott a pénteki Minszki Találkozóról hogy „mérsékelten optimista”.
Mistral hadihajók: a franciák érdeke is a tűzszünet, mert lehetőséget adna döntésük megmásítására a helikopter-hordozó Mistral hadihajókkal kapcsolatban, melyeket Oroszországnak akarnak leszállítani.”Mi a feltétele a Mistral hadihajók leszállításának? Tűzszünet és politikai megegyezés” – mondotta Hollande francia elnök.
Ellentmondó dolgok:
Az utóbbi napokban több ellentmondás is történt: Putyin közzétette 7 pontos béketevét, mire Poroshenko azt írta honlapján, hogy lehetséges a fegyverszünet, ezt később törölték, majd Arseny Yatsenyuk ukrán miniszterelnök kigúnyolta Putyin béketervét: „megtévesztés …Putyin igazi célja Ukrajna megsemmisítése és a Szovjetunió visszaállítása”.
Ukrajna korábban visszautasított minden politikai megbeszélést a felkelőkkel, és terroristáknak és moszkovita ügynököknek hívta őket, de most az utóbbi egy hét alatt létrejött előretörését a felkelő hadseregnek (minden fronton megverték az ukránokat) már látja Poroshenko hogy a győzelmi esélyei most pillanatnyilag elpárologtak, így itt az idő meghallgatni a Kremlin ajánlatát és elkezdeni megállapodni valamiről, mindkét fél érdeki figyelembe vételével.
Ami el is képzelhető, ha elég rugalmasak az ukránok ,mert a felkelők azt mondták, hogy rendben, nem akarnak teljes függetlenséget, önálló állammal, de egy különleges, speciálist státust akarnak kapni Ukrajnán belül. Ezzel a lépéssel elhárult minden akadály a megállapodás elől.
Holnap folyatjuk.
The Moscow Times