Megölték Jay Morais brit zsoldost Ukrajnában – jelentette szerdán a Telegraph. A beszámoló szerint az 52 éves brit állampolgár az ukrán területvédelmi nemzetközi légió tagja volt, amely az ukrán fegyveres erőkhöz tartozik.
A különböző országok zsoldosaiból álló katonai egység megerősítette Morais halálát. A lap szerint egy harkovi kórházban halt meg a donbasszi harcok során szerzett sérülései után.
A Telegraphnak adott tavalyi interjújában Morais elmondta, hogy korábban Koszovóban és Elefántcsontparton harcolt a francia idegenlégió keretében, mielőtt 2007-ben kilépett a katonai szolgálatból.
A brit külügyminisztérium közölte, hogy Morais családjának támogatást nyújtottak halála után. A lap szerint Morais legalább az ötödik brit nemzetiségű, aki Ukrajnában halt meg a jelenleg is tartó konfliktus során.