Megválasztották az Orosz Olimpiai Bizottság (ROC) új elnökét Alekszandr Zsukov miniszterelnök helyettest. Az elnöki pozíció akkor üresedett meg, amikor a rendkívül gyenge orosz eredmény miatt a vancouveri téli olimpiát követően Dmitrij Medvegyev elnök a felelősök lemondását kérte. Ezt követően március elején távozott a korábbi ROC elnök Leonyid Tyjagacsov, aki 2001-óta töltötte be ezt a posztot. Az orosz olimpiai csapat egyik leggyengébb téli olimpiája volt a vancouveri, ahol összesen 15 érmet szereztek.
Nem csak az orosz embereket, politikusokat lepte meg a gyenge szereplés, de a világot is, mivel a következő ötkarikás játékoknak Oroszország ad otthont.
Az államfő utasította a sportolók felkészítéséért felelős vezetőket, hogy tegyenek meg mindent, hogy Szocsiban jó eredménnyel zárjanak az orosz sportolók. Az Olimpiai Bizottság új elnökét május 20-án Moszkvában választották meg, ellenszavazat nélkül. Az új elnök megválasztását követően elmondta, hogy meg kell erősíteni Oroszország pozícióját a nemzetközi sportszövetségben.