Oroszország és az Egyesült Államok közötti, az ukrajnai helyzet rendezéséről szóló párbeszéd „szinte minden nap” folyik, az Irán ellen indított amerikai–izraeli művelet ellenére is, és jelentős eredményeket hoz – nyilatkozta Donald Trump amerikai elnök az orosz TASZSZ hírügynökség kérdéseire válaszolva, miközben újságírókkal beszélgetett a Fehér Ház déli pázsitján, mielőtt Floridába repült.
Nemleges választ adott arra a kérésre, hogy pontosítsa: háttérbe szorítják-e az USA ezeket a kapcsolatokat az Irán elleni hadművelet miatt. „Nem, nem. Beszélünk erről. Úgy gondolom, ez meg fog valósulni (megállapodásra fogunk jutni)”, – hangsúlyozta az elnök.
„Szinte minden nap folynak” – mondta, amikor arra a kérdésre válaszolt, hogy mikor kerülhet sor Moszkva és Washington új tárgyalási fordulójára Ukrajna ügyében. „Nagy előrelépéseket érünk el” – tette hozzá az amerikai vezető.