2023, október 4.
18.2 C
Budapest
13.7 C
Moszkva

További katonai támogatásról tárgyalt Macron és Zelenszkij

Az Ukrajnának nyújtandó további védelmi segélycsomagokról tárgyalt vasárnap telefonon Volodimir Zelenszkij ukrán és Emmanuel Macron francia elnök. Erről Zelenszkij tájékoztatott a korábban Twitterként ismert X közösségi oldalon.

Az ukrán elnök közlése szerint a telefonbeszélgetés során megállapodás született Franciaország és francia cégek részvételéről a tervek szerint ősszel Ukrajnában megrendezendő első védelmi ipari fórumon. Tárgyaltak továbbá a gabonafolyosó működésének szavatolásáról és az odesszai régió biztonságának megerősítéséről.

Zelenszkij és Macron emellett megállapodott abban, hogy országaik tárgyalásokat kezdenek a kétoldalú biztonsági garanciáktól a G7-nyilatkozat alapján. A hét legfejlettebb ipari országot tömörítő G7-csoport vezetői a július eleji vilniusi NATO-csúcstalálkozón fogadtak el nyilatkozatot az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákról.

“Külön köszönetet mondtam Franciaországnak az ukrán béketerv megvalósításában nyújtott vezető szerepéért. Beszéltünk egy globális békecsúcs megrendezéséről, amelybe a lehető legtöbb országot be kell vonni, különösen az Európán kívülieket” – emelte ki még Zelenszkij.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Olasz védelmi miniszter: minden lehetőséget kimerítettünk Ukrajna támogatására

Olaszországnak nincsenek korlátlan forrásai Ukrajna támogatására - mondta az ország védelmi minisztere, Guido Crosetto a Sky TG24 csatornának. "Olaszország sokat tett, a légvédelmi rendszerekre összpontosított,...

The Guardian: Charles Michel csak véletlenül mondta, hogy Ukrajna 2030-ban EU-tag lesz

Az Európai Tanács vezetője, Charles Michel, amikor Ukrajna EU-csatlakozásának lehetséges időpontjairól beszélt, "véletlenszerűen" mondta a 2030-as évet, amelynek nincs semmi alapja - írja a...

Az orosz légierő meghiúsította egy ukrán kommandós egység partraszállását a Krím félszigeten

Az orosz légierő meghiúsította az ukrán kommandósok partraszállási kísérletét a Krímben - közölte az orosz védelmi minisztérium szerda reggel közleményben. A védelmi minisztérium szerint egy...
spot_img

Videó