2023, január 27.
1 C
Budapest
-3.5 C
Moszkva

Törökország védelmi ipari, űripari, valamint energiaügyi együttműködésekről tárgyal Oroszországgal

Törökország további védelmi ipari, űripari, valamint energiaügyi együttműködésekről folytat megbeszéléseket Oroszországgal – jelentette Recep Tayyip Erdogan államfőt idézve csütörtökön a török sajtó.

Erdogan a Vlagyimir Putyin orosz államfővel Szocsiban folytatott tárgyalások után útban hazafelé a repülőgépen újságírók előtt közölte: a szocsi találkozón szó esett harci repülőgépekről, tengeralattjárókról, hajók építéséről, valamint repülők hajtóműveinek gyártásáról is. A török vezető részletekre nem tért ki.

Egyúttal elmondta, hogy Ankara az energiaellátás terén is további közös projekteket szeretne Moszkvával. Jelezte, hogy az orosz fél várhatóan 2023 májusában készül el a Dél-Törökországban épülő akkuyui atomerőmű első reaktorával. A létesítménynek összesen négy reaktora lesz.

Erdogan hozzátette: Törökországnak ugyanakkor az a célja, hogy három atomerőműve legyen, ezért felvetette Putyinnak, hogy Ankara a másik két atomerőmű megépítését is Oroszországgal kiviteleztetné. Erdogan állítása szerint az orosz fél azt válaszolta: “dolgozzunk az ügyön”.

A török elnök ugyanakkor űripari témákról is beszélt orosz hivatali kollégájával Szocsiban.

Erdogan ezzel kapcsolatban annyit árult el: Moszkva ajánlatot tett két rakétakilövő állomás építésére vonatkozóan, amelyből egy a szárazföldön, a másik pedig a tengeren kapna helyet.

Kép: TASzSz

Az Egyesült Államok bírálta Törökországot az Oroszországgal való együttműködés miatt.

Ankara 2019-ben Moszkvától szerzett be rakétavédelmi rendszert, Sz-400-as ütegeket, amire válaszul Washington kizárta Törökországot az F-35-ös fejlesztési programjából, és felfüggesztette annak eladását is Ankarának.

[jnews_hero_13 hero_style=”jeg_hero_style_4″ include_post=”27249″]

2020. december 14-én az Egyesült Államok újabb büntető intézkedésekkel sújtotta a török védelmi ipart. Ezek között szerepelt, hogy tilos amerikai exportengedélyek kiadása a török fegyverzetek beszerzését intéző, Hadiipari Elnökség (SSB) nevű hivatal részére, valamint befagyasztották a török hivatal négy vezető tisztségviselőjének bankszámláit, továbbá vízumkorlátozásokkal is sújtották őket.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Trump: ha elnök lennék 24 órán belül megoldódna az ukrajnai konfliktus

Donald Trump volt amerikai elnök azt mondta, ha ő lenne az elnök, 24 órán belül képes lenne tárgyalni az ukrajnai konfliktus békés megoldásáról. "Már most,...

Horvát elnök: lehet, hogy a németek hadban állnak Oroszországgal, de mi nem

Zoran Milanovic horvát elnök csütörtökön kommentálta a német külügyminiszter kijelentését, miszerint Európa "háborút vív Oroszország ellen", és azt mondta, hogy ez számára újdonság, és...

Orbán Viktor: azonnali tűzszünet kell

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban kötetlen beszélgetésen fogadta a Mathias Corvinus Collegium (MCC) nemzetközi médiakonferenciájának külföldi előadóit, Orbán Balázs politikai igazgatóval, az...