Törökország bármikor kész helyszínt biztosítani az Oroszország és Ukrajna közötti tárgyalásoknak – jelentette ki Hakan Fidan külügyminiszter az orosz kollégájával, Szergej Lavrovval folytatott megbeszéléseket követő sajtótájékoztatón Moszkvában.
„Korábban már kifejeztük hajlandóságunkat, hogy házigazdái legyünk egy ilyen eseménynek, és bármikor készek vagyunk erre. Őszintén szólva úgy gondoljuk, hogy ez a kötelességünk. Ez egy küldetés a régiónk és az egész világ békéje érdekében. Elnökünk a háború kezdete óta kitartóan sürgette a nemzetközi közösséget, hogy törekedjen a békére. Végül is ugyanabban a régióban élünk. Természetesen azt akarjuk, hogy ez a probléma a két fél közötti megállapodással oldódjon meg. Továbbra is minden lehetséges támogatást megadunk ezen a területen” – mutatott rá a miniszter.