2022, augusztus 19.
31.9 C
Budapest
24.2 C
Moszkva

Több mint másfél millió embert oltottak be a Szputnyik V-vel

Több mint másfél millió embert oltottak be eddig az első orosz vakcinával, a Szputnyik V-vel – közölte az orosz oltóanyagok kifejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI).

Az RFPI közleményét vasárnap éjjel adták ki az orosz hírügynökségek. A szuverén alap múlt szerdán még arról tájékoztatott, hogy egymillió orosz állampolgár kapta meg a védőoltást, és másfél millió dózis vakcina került polgári forgalomba.

Kirill Dmitrijev, az RFPI vezérigazgatója újságíróknak hétfőn bejelentette, hogy az alap finanszírozza a “Szputnyik light”, a Szputnyik V egykomponensű változatának klinikai tesztelését is. Mint mondta, ez az oltóanyag hatékony átmeneti megoldást jelenthet sok, a járvány által erősen sújtott ország számára. Hozzátette, hogy az orosz piacon a Szputnyik V marad a tömeges oltáshoz használt fő vakcina.

Korábbi sajtókommentárok szerint a “light” védőoltás lehetősége amiatt merült fel, mert nem áll rendelkezésre elegendő kapacitás a Szputnyik V második összetevőjének gyártásához. A vakcina első komponense a humán adenovírus 26., a második pedig az 5. szerotípusa alapján készült, ez utóbbinak az előállítása pedig sajtóértesülések szerint nehezebb az elsőnél. A “light” típusú védőoltás önmagában is 85 százalékos védettséget biztosít három-négy hónapra a lakosság egyes csoportjainál, és kizárja a Covid-19 súlyos lefolyását.

Moszkvában szerdától jogosultak lesznek a Covid-19 elleni védőoltásra a számítástechnikai és hírközlési szakemberek, a magánvállalatok által alkalmazott szociális munkások, a házkezelőségi, szállodai és idegenforgalmi irodai alkalmazottak is. Csütörtöktől kezdődően 70-ről százra növekszik az oltópontok száma az orosz fővárosban. Ezt Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester közölte hétfőn a honlapján.

A december 5-én elkezdődött oltási kampány keretében a fővárosban 6-7 millió embernek tervezik beadni az új koronavírus elleni oltóanyagot, Szobjanyin szerint az élet csak ezt követően térhet majd vissza a szokásos kerékvágásba. Vakcinációra eddig az oktatás, az egészségügy, a kulturális intézmények és a szociális szolgáltatások, a lakásüzemeltetés, a közlekedés, a közétkeztetés, a rendvédelem, a sport, az ipar, az építőipar és az energetika, az okmányirodák, a bankok és a pénzügyi szektor, valamint a végrehajtó hatalom és a költségvetési intézmények alkalmazottai, továbbá a civil és vallási szervezetek alkalmazottai voltak jogosultak. Szintén jelentkezhetnek az oltásra a 60 év feletti moszkvaiak és a 18 év feletti diákok is.

A hétfőn közzétett hivatalos adatok szerint Oroszországban az igazolt koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 23 315-tel 3 425 269-re emelkedett. Az új esetek 12 százaléka tünetmentes.

Az aktív fertőzöttek száma 562 321, a halálos áldozatoké 436-tal 62 273-ra, a felépülteké pedig 21 786-tal 2 800 675-re emelkedett.

Az országban a járvány kezdete óta több mint 93,9 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 383 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírusos fertőzés gyanújával 625 950 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Oliver Stone betiltott filmjéről: Ukrajna Lángokban

Az ukrajnai konfliktus, nem meglepően, rendkívüli figyelmet kap a médiában. Sajnos Ukrajna történelme nem kerül terítékre, holott ilyenkor fontos lenne, mert az események, természetesen,...

Több mint 90 külföldi zsoldost semmisítettek meg az orosz cirkálórakéták

Több tucatnyi, Kijev oldalán Moszkva ellen harcoló külföldi zsoldost öltek meg az északkelet-ukrajnai Harkov városában egy katonai tábor elleni támadásban - közölte csütörtökön az...

Videózott a kanadai zsoldos az ukrán fronton, majd elmenekült Ukrajnából

A nemrégiben Herszon közelében végrehajtott bevetés - amelyet részben a National Post rendelkezésére bocsátott, a harci káoszról készült egyperces videófelvétel is megörökít - Paul...