Marco Rubio amerikai külügyminiszter felhívta Szergej Lavrov orosz külügyminisztert.
A hívás mindössze néhány nappal azután történt, hogy Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonbeszélgetést folytatott, amely az első ismert közvetlen interakció volt a két ország vezetői között az ukrajnai konfliktus 2022. februári kiéleződése óta.
„Az amerikai fél kezdeményezésére telefonbeszélgetésre került sor a két ország külügyminiszterei között” – közölte az orosz fél.
A két elnök megállapodott abban, hogy folytatják a párbeszédet, személyes találkozót szerveznek egy harmadik országban, és a jövőben kölcsönös látogatásokat tesznek.
Az orosz külügyminisztérium közölte, hogy Szergej Lavrov és Marco Rubio telefonbeszélgetés során:
- megerősítették, hogy készek dolgozni a kölcsönös tiszteletteljes párbeszéd helyreállításán;
- megállapodtak a rendszeres kapcsolattartásról, többek között a Putyin és Trump közötti találkozó előkészítése érdekében;
- megállapodtak abban, hogy fenntartják a kommunikációs csatornát a két ország közötti kapcsolatokban felhalmozódott problémák megoldására;
- megvitatták, hogyan lehetne leállítani a Barack Obama volt amerikai elnök által kezdeményezett, az Egyesült Államokban működő orosz diplomáciai képviseletek munkakörülményeinek szigorítását célzó vonalat;
- megállapodtak abban, hogy szakértői találkozót szerveznek, hogy megállapodjanak az orosz és az amerikai külképviseletek munkája előtt álló kölcsönös akadályok elhárításának lépéseiről;
- megerősítették elkötelezettségüket az aktuális nemzetközi kérdésekben – többek között Ukrajnában és a Közel-Keleten – való együttműködés mellett.
Szerdán Vlagyimir Putyin és Donald Trump közel másfél órás telefonbeszélgetést folytatott. A vezetők többek között az ukrajnai helyzet rendezéséről tárgyaltak.