2022, október 3.
16 C
Budapest
14.1 C
Moszkva
Array

Szmog: nem javult a helyzet Moszkvában

A szén-monoxid koncentrációja vasárnap reggel a moszkvai levegőben háromszor nagyobb volt a megengedettnél – közölte az állami környezetvédelmi ügynökség. A sűrű csípős füst az orosz főváros közelében tomboló erdő és tőzegtüzeknek köszönhető, amelyek országszerte nagy problémákat és már több mint 50 halálos áldozatot okoztak. A szakemberek Moszkvában vasárnap délután várják a légszennyeződés stabilizációját. Előrejelzések szerin a dél-keleti szél még két napig a városba hozza a füstöt. A Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma közben bejelentette, hogy stabilizálták a helyzetet Moszkva régióban. Oroszország nemzetközi segítséget kapott az oltáshoz többek között Németországtól, Olaszországtól és Lengyelországtól is.

Az orvosok azt javasolják, hogy aki teheti ne mozduljon ki otthonából, de ha mégis akkor viseljen többrétegű maszkot. Ezeket az óvintézkedéseket különösen be kell tartaniuk a gyerekeknek, idősebbeknek és a légúti, szív és érrendszerei betegségektől szenvedőknek, valamint a terhes nőknek.

A moszkvai repülőtereken a rossz látási viszonyok miatt, járatkimaradások és késések is előfordulnak.

Figyelem Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

- Hirdetés - spot_img

UKRÁN VÁLSÁG

A rubel lesz a hivatalos pénznem az egykori ukrán régiókban

Az orosz rubel lesz a hivatalos pénznem a Donyecki és Luganszki Népköztársaságokban (ahol már eddig is azt használták), valamint a Herszon és Zaporozsjei régiókban,...

Bloomberg: az USA nyomást gyakorol az EU-ra, hogy “tegyen többet” Ukrajnáért

Az Egyesült Államok sürgeti az uniós államokat, hogy ők is biztosítsák azt az 1,5 milliárd dollárt, amelyet az USA szán havonta Ukrajnának - jelentette...

Jóváhagyta az orosz alkotmánybíróság a négy új régió Oroszországba olvadását

Jóváhagyta az orosz alkotmánybíróság a négy egykori ukrajnai régió, Donyecki és Luganszki Népköztársaság, Herszon és Zaporizzsja terület Oroszországhoz csatolásáról szóló dokumentumcsomagot. A vonatkozó határozatokat a...