2022, augusztus 20.
20.5 C
Budapest
16.3 C
Moszkva
Array

Szíria: újabb bizonyíték van arra, hogy a lázadók vegyi fegyverhez jutottak

A szíriai titkosszolgálatok által lehallgatott telefonbeszélgetések bizonyíthatják, hogy a Bassár el-Aszad ellen harcoló ellenzékiek vegyi fegyverekhez jutottak – közölte pénteken a Kommerszant című orosz napilap egy birtokába jutott felvétel alapján. A tekintélyes politikai-gazdasági kiadvány egy meg nem nevezett genfi diplomáciai forrásból kapta meg egy telefonbeszélgetés leiratát. Miközben az ENSZ Biztonsági Tanácsában a szíriai válság rendezésével kapcsolatos határozatról akarnak szavazni, a damaszkuszi hatalom arról próbálja meggyőzni a világ közvéleményét, hogy a vegyi fegyveres támadás mögött a szíriai ellenzék áll – írta az újság. Az augusztus 13-án rögzített telefonbeszélgetés során állítólag két ellenzéki katonai parancsnok tárgyalt egymással.

A név nélkül említett hívó fél egy, a harcok helyszínen tartózkodó, Abu Abdónak nevezett férfinak 30 darab 82 milliméteres aknavető gránátot kínált megvételre. A kérdésre, hogy saját készítésűek-e vagy orosz gyártmányúak, az eladó megerősítette:”eredeti oroszok, bedobozolva”. Darabját 310 dollárért kínálta. Abu Abdo tudni akarta, hogy biztosan el tudja-e juttatni hozzá az “árut”, és hozzátette, hogy “nemrég gáztöltetű lövedékeket ajánlottak nekünk, de (azóta) már eladták”. Abu Abdo nem nevezte meg a mérges gázt, csak annyit mondott, hogy “ugyanolyanra van szükségünk”.

A Kommerszantnak a telefonbeszélgetés leiratát eljuttató forrás nem tudta megmondani, hogy a fegyverüzlet végül létrejött-e. Az orosz lap munkatársai felhívták az Abu Abdo telefonszámaként megadott számot, és egy szíriai-libanoni arab dialektussal beszélő személy ígéretet tett arra, hogy e-mailen tájékoztatást ad. A levél azóta sem érkezett meg a szerkesztőségbe. A német és a francia sajtóban emlegetnek egy libanoni származású Abu Abdót, aki a szíriai ellenzék soraiban harcol, mások libanoni fegyverneppernek nevezik.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Az ukrán nacionalista Kraken egység kivégzett 100 ukrán katonát

Mintegy 100 ukrán katonát végeztek ki a "Kraken" ezred nacionalista harcosai, mert elhagyták állásaikat - közölte az orosz védelmi minisztérium pénteki napi tájékoztatóján. Miután az...

Oliver Stone betiltott filmjéről: Ukrajna Lángokban

Az ukrajnai konfliktus, nem meglepően, rendkívüli figyelmet kap a médiában. Sajnos Ukrajna történelme nem kerül terítékre, holott ilyenkor fontos lenne, mert az események, természetesen,...

Több mint 90 külföldi zsoldost semmisítettek meg az orosz cirkálórakéták

Több tucatnyi, Kijev oldalán Moszkva ellen harcoló külföldi zsoldost öltek meg az északkelet-ukrajnai Harkov városában egy katonai tábor elleni támadásban - közölte csütörtökön az...