2022, augusztus 12.
23.2 C
Budapest
20 C
Moszkva
Array

Szíria – Orosz cáfolat: nincsenek hadihajók Szíria partjainál

HadihajóAz orosz védelmi minisztérium után Szergej Lavrov külügyminiszter is cáfolta kedden, hogy orosz hadihajók állomásoznának Szíria partjainál. A tartúszi kikötőben tartózkodó orosz tartályhajó a Fekete-tengeri és Északi-tengeri Flotta Ádeni-öbölben szolgálatot teljesítő hajóinak üzemanyag ellátását biztosítja. Az orosz egységek a NATO és az Európai Unió hajóival együtt a kalózok elleni akcióba vesznek részt a térségben. Az Iman fedélzetén lévő biztonsági egység az esetleges kalóztámadások miatt tartózkodik ott – jelentette ki Lavrov. Az orosz védelmi tárca korábbi közlése szerint az Iman nevű tartályhajó, amely úgynevezett hátországi feladatokat lát el, tíz napig tartózkodik a szíriai Tartúsz kikötőjében. A tanker az Ádeni-öbölben őrjáratozó orosz flottaegység hajóit látja el utánpótlással. A minisztérium sajtószolgálatának tájékoztatójában az áll: “a tárca értetlenül áll a sajtóban megjelent téves hírekkel szemben, amelyek szerint orosz hadihajók teljesítenek szolgálatot Szíria partjainál”. Utal arra, hogy az értesülés egyebek közt az al-Dzsazíra televíziótól származott.

Az orosz Fekete-tengeri Flotta stábja hétfőn azt közölte, hogy “az Iman közepes nagyságú tengeri tartályhajó sikeresen kikötött a szíriai Tartúszban. A fedélzetén lévő terrorellenes egység tagjai tengerészgyalogosok.”
Az Imant azért vezényelték a szíriai partokhoz – állt a hétfői közlésben -, hogy jelezze Oroszország jelenlétét a feszültséggel terhes régióban, és adott esetben biztosítsa az orosz állampolgárok kimenekítését. A tanker az Ivan Bubnov nevű tartályhajót váltotta, amely ugyancsak tengerészgyalogosokkal a fedélzetén horgonyzott a szíriai partoknál.

 

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Hivatalos: az Ukrajnába küldött német önjáró tarackok többsége üzemképtelen

A Nyugat által Ukrajnának szállított német PzH 2000-es ágyúk többsége már elromlott és javításra szorul - állítja Marcus Faber német Bundestag-képviselő, aki a közelmúltban...

Az ukrán fegyveres erők több mint kétezer katonát veszítettek Szoledar közelében

Az ukrán hadsereg több mint kétezer embert vesztett a Szoledar melletti harcokban - közölte az orosz védelmi minisztérium a pénteki hadjelentésében. "A szövetséges erők Szoledar...

Az olasz zsoldos azért ment Ukrajnába, hogy megakadályozza a nácimentesítést, eljárás folyik ellene otthon

Olaszország büntetőeljárást indított egy férfi ellen, aki azt állította, hogy azért utazott Ukrajnába, hogy harcoljon Oroszország ellen és megakadályozza az ország "denácifikálását". A 19 éves...