2023, október 4.
18.2 C
Budapest
13.7 C
Moszkva

Szijjártó: megállapodás született a paksi kivitelezési és finanszírozási szerződés módosításáról

Megszületett a megegyezés Oroszországgal a paksi bővítés kivitelezési és finanszírozási szerződésének módosításáról annak érdekében, hogy lehetővé váljon az atomerőmű-beruházás folytatása és mielőbbi átadása – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Moszkvában.

A Roszatomot vezető Alekszej Lihacsovval folytatott tárgyalást követően Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború és az arra adott válaszok nem könnyítették meg a paksi bővítés előrehaladását.

“Bár eddig sikerült elérnünk, hogy a nukleáris ipar, az atomenergia nem esik szankciós intézkedések alá, de jól láthatóan sok esetben politikai eszközökkel és jogtalan döntésekkel próbálják gátolni Európa-szerte Magyarország és Oroszország sikeres nukleáris együttműködését” – szögezte le.

“A paksi beruházásról szóló szerződések most már több mint kilenc éve köttettek. Nyilvánvaló, hogy a háborútól és a szankcióktól függetlenül is az élet, a műszaki és technológiai helyzet változott annyit, hogy ezekhez a szerződéses keretekhez hozzá kell nyúlni annak érdekében, hogy ezt a beruházást végre lehessen hajtani” – mutatott rá.

“A szankciók erre még rátesznek egy lapáttal, így meg kellett találni azokat a jogi kereteket a meglévő szerződések módosításával, amelyek biztosítják számunkra, hogy az atomerőművet fel tudjuk építeni” – fogalmazott.

Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban bejelentette, hogy a feleknek sikerült megállapodniuk a kivitelezési és a finanszírozási szerződés módosításának mikéntjéről is, ennek nyomán pedig az utolsó szövegezési feladatokat végzik már a jogászok.

“Amennyiben ezzel megvannak, jóváhagyásra azonnal benyújtjuk ezeket a szerződésmódosításokat Brüsszelben az Európai Bizottság számára” – tájékoztatott.

“Reméljük, hogy az Európai Bizottság nem kívánja kockára tenni a magyar energiaellátás hosszú távú biztonságát. Mivel a paksi új blokkok megépítése tudja garantálni hosszú távon, hogy Magyarország energiaellátása biztonságban lesz, hogy Magyarországon az energiaellátás fenntartható módon és normális áron tudjon történni az elkövetkezendő időszakban is” – tette hozzá.

“A rezsicsökkentés fenntartása, a hosszú távú energiaellátásunk biztonsága tekintetében Paks, az új paksi blokkok egyszerűen nélkülözhetetlenek, ezért azt reméljük, hogy a kivitelezési és a finanszírozási szerződésmódosítást az Európai Bizottság gyorsan jóvá fogja hagyni, hogy tudjunk haladni tovább ezzel a beruházással” – mondta.

A miniszter ezt követően jó hírnek nevezte, hogy végeztek az úgynevezett résfal-monitoring tesztekkel, és ezek eredményeit benyújtották az Országos Atomenergia Hivatalhoz bírálatra, illetve átadták a paksi erőmű vezetése számára tanulmányozásra.

“Reméljük, hogy a teszteredmények gyors kiértékelésére kerül sor (.), és akkor megindíthatjuk a résfalazást, ami fontos lépés az építkezés előkészítése során” – húzta alá, rámutatva, hogy ennek célja a már működő és a még épülő blokkok biztonságának garantálása az építkezés során.

Végül arról is beszámolt, hogy két rendkívül fontos tervezési munka is nagy lépésekkel halad előre: az egyik a leendő hatos blokk alatti talaj kitermelésére vonatkozik, egyelőre a talajvíz szintjéig, a másik a talaj szilárdítást fogja majd lehetővé tenni.

“Haladunk itt is a beruházással, de a finanszírozási és a kivitelezési szerződés pontosítására volt szükség ahhoz, hogy ebben a megváltozott környezetben ez a beruházás garantáltan végrehajtható legyen” – összegzett.

“Tudomásul kell venni, hogy a magyar energiaellátás biztonságához az Oroszországgal való együttműködésre szükség van, és ma a végrehajtott tárgyalásokon mindazokat a megállapodásokat meg tudtuk kötni, amelyek a következő időszakra továbbra is biztonságba helyezik, biztonságban tartják Magyarország energiaellátását” – tudatta.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Videó: amerikai gyártmányú MAXX Pro-t talál el az orosz drón

Az egyik orosz Telegram-csatorna által szerdán közzétett videón látható, hogy egy ukrán, amerikai gyártmányú MAXX Pro aknavédett (MRAP) járművet eltalálnak egy kamikaze drónnal. A felvételen...

Olasz védelmi miniszter: minden lehetőséget kimerítettünk Ukrajna támogatására

Olaszországnak nincsenek korlátlan forrásai Ukrajna támogatására - mondta az ország védelmi minisztere, Guido Crosetto a Sky TG24 csatornának. "Olaszország sokat tett, a légvédelmi rendszerekre összpontosított,...

The Guardian: Charles Michel csak véletlenül mondta, hogy Ukrajna 2030-ban EU-tag lesz

Az Európai Tanács vezetője, Charles Michel, amikor Ukrajna EU-csatlakozásának lehetséges időpontjairól beszélt, "véletlenszerűen" mondta a 2030-as évet, amelynek nincs semmi alapja - írja a...
spot_img

Videó