2022, szeptember 30.
16.7 C
Budapest
17.2 C
Moszkva

Szijjártó: jóval kedvezőbb áron kapjuk az orosz gázt, mint amit a most lejáró 1995-ös szerződés után fizettünk

Megállapodás született az Oroszországtól való újabb hosszú távú gázvásárlási megállapodás minden részletéről – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután hétfőn Szentpéterváron megbeszélést folytatott Alekszej Millerrel, a Gazprom igazgatótanácsának elnökével.

“Minden kérdésben megállapodtunk, arra kezet fogtunk, így már csak a megállapodás szövegezése van hátra. Erre szeptemberben sor kerül, és szeptember végig a hosszú távú gázvásárlási szerződésünk aláírásra kerül” – mondta Szijjártó.

Ennek a szerződésnek az alapján indul majd meg a gázszállítás október elsejétől Magyarország irányába.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a megállapodás tíz plusz öt évre, azaz tizenöt évre szól, azonban tíz év után van opció a vásárolt mennyiség módosítására, adott esetben csökkentésére. A szerződés évi 4,5 milliárd köbméter gáz megvásárlására vonatkozik, ezt a mennyiséget a Gazprom két útvonalon szállítja Magyarországra: 3,5 milliárd köbmétert déli irányból, az október 1-jétől üzembe álló szerb-magyar interkonnektoron keresztül, illetve 1 milliárd köbmétert Ausztria felől.

A miniszter közölte, hogy sikerült megállapodni az árban: ez jóval kedvezőbb, mint amit a most lejáró, 1995-ben megkötött szerződés alapján fizetett a magyar fél.

“Ez lehetővé teszi a rezsicsökkentés vívmányainak fenntartását, vagyis azt, hogy továbbra is a magyar fogyasztók fizessék az egyik legalacsonyabb rezsiszámlát egész Európában” – mondta a tárcavezető.

“Mindez azt jelenti, hogy teljesítettük, amit ígértünk. Azt teljesítettük, hogy Magyarország gázellátása továbbra is hosszú távon kiszámítható és biztonságos maradjon” – nyilatkozott Szijjártó Péter.

Figyelem Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

- Hirdetés - spot_img

UKRÁN VÁLSÁG

A részleges mozgósítás első katonái megérkeztek a Donbasszba

Oroszország részlegesen mozgósított első katonái megérkeztek a Donyecki Népköztársaság (DNR) különleges műveleti övezetébe - írja a RIA Novosztyi. Megérkeztek a Donyecki Népköztársaságba a részleges mozgósítás...

Sikertelen ukrán előrenyomulás Krasznij Limannál, jelentős ukrán veszteségek

Az ukrán csapatok veszteségeket szenvedtek a Krasznij Liman elleni sikertelen támadási kísérlet során - közölte az orosz védelmi minisztérium a szerdai hadjelentésében. "Az ukrán csapatcsoport...

Ukrajnába is leállhat a gázszállítás – vita van a Gazprom és a Naftogaz között

A Gazprom elutasítja az ukrán Naftogaz követeléseit az orosz gáz európai tranzitdíjára vonatkozó választottbírósági eljárásban, a nem teljesített szolgáltatásokat nem kell és nem is...