2023, szeptember 25.
17.2 C
Budapest
14.5 C
Moszkva

Szijjártó: folytatni kell az együttműködést Oroszországgal

Magyarország továbbra is fenntartja együttműködését Oroszországgal az európai uniós szankciók által nem korlátozott területeken, mivel ez nemzeti érdek, különösen az energiabiztonság vonatkozásában – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az orosz egészségügyi miniszterrel, Mihail Muraskóval közös sajtótájékoztatóján közölte, hogy a hazánkban jelenleg zajló Környezetvédelmi és Egészségügyi Miniszteri Konferencia lehetőséget biztosított a két ország közötti együttműködés legfontosabb kérdéseinek áttekintésére.

“A szankciós politika nyilvánvalóan rendesen leszűkíti az együttműködés mezsgyéjét (…) Ugyanakkor a nem korlátozott területeken az együttműködést Oroszországgal fenntartjuk és folytatjuk” – húzta alá.

“Egész egyszerűen azért, mert ez a nemzeti érdekünk és ez a magyar emberek érdeke is” – tette hozzá.

Kiemelte, hogy az orosz partnerek továbbra is megbízhatók a földgáz- és kőolajszállítások terén, márpedig ezen források nélkül fizikailag lehetetlenné válna Magyarország energiaellátása.

Rámutatott, hogy a hosszú távú szerződés alapján idén már csaknem 2,5 milliárd köbméternyi földgáz érkezett a Gazpromtól, és részben ennek köszönhető, hogy hazánk már az évi fogyasztása 42 százalékát be tudta tárolni, míg ennek mértéke Európában átlagosan mindössze 23 százalék.

Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter (b) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megbeszélésük után sajtótájékoztatót tartanak a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. július 5-én. MTI/Bruzák Noémi

Hasonlóképpen, a kőolajszállítás is zavartalan, idén már 2,2 millió tonnányi érkezett a Barátság vezetéken keresztül – tájékoztatott.

“Szeretném világossá tenni, hogy Magyarországnak egyértelműen az az érdeke, hogy a sok évtizedes magyar-orosz energetikai együttműködést fenntartsuk” – hangsúlyozta, ugyanakkor leszögezte, hogy emellett a diverzifikáción, az újabb források bevonásán is dolgoznak.

A miniszter aláhúzta, hogy a kormány támogatja a magyar vállalatok oroszországi működésének fenntartását a szankciók által nem érintett területeken, így például a bankszektorban, a gyógyszer- és egészségiparban, a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban, valamint az építőiparban.

“Pontosan ugyanúgy, ahogy a nyugati vetélytársak teszik egyébként” – fogalmazott.

Kitért az egészségügyi ágazatra is, bejelentve, hogy fontos onkológiai együttműködésről tárgyalnak a felek. Emlékeztetett arra, hogy az évi 200 magyarországi felsőoktatási ösztöndíjas helyre idén rekordszámú hallgató, 698 jelentkezett Oroszországból.

A miniszter köszönetet mondott az orosz félnek azért, mert a koronavírus-járvány alatt egymillió ember magyar életét sikerült biztonságba helyezni Szputnyik oltóanyagokkal.
Szijjártó Péter újságírói kérdésekre válaszolva leszögezte, hogy a kormány mindig világosan beszélt az ukrajnai fegyveres konfliktusról.

“Számunkra ez a háború rossz, ebben a háborúban emberek halnak meg, ezért ezt a háborút a lehető leghatározottabban elítéljük, és azt gondoljuk, mindenkinek az az érdeke, hogy ez a háború minél előbb véget érjen” – hangoztatta.

“Viszont azt gondoljuk, hogy a kommunikációs csatornák fenntartása nélkül a jövőbeli békét garantáló megállapodást nem lehet elérni” – tette hozzá, szólva a “pragmatikus együttműködés” mellett.

Az ukrán oktatási törvény kapcsán hangsúlyozta, hogy a helyi hatóságok 2015 óta folyamatosan vágják vissza a nemzeti közösségek jogait, márpedig a kormány mindaddig napirenden fogja tartani a kérdést, amíg helyre nem állítják a korábbi helyzetet a magyar nyelv használatát illetően.

“Szeretném itt mindenki előtt világossá tenni, hogy minket nem érdekel, hogy ezen fellépésünkről a világ bármely pontján mit gondolnak. Tehát minket nem érdekel, hogy ez tetszik-e az oroszoknak vagy az amerikaiaknak, nem érdekel, hogy mit gondolnak róla Brüsszelben, mert ez nem Moszkváról, nem Washingtonról, nem Brüsszelről szól, hanem a kárpátaljai magyarokról” – fogalmazott.

Hozzátette: az sem érdekes, hogy ki mit gondol arról, hogy a kormány mindaddig nem járul hozzá az ukrajnai fegyverszállítás semmilyen további európai uniós finanszírozásához, amíg Kijev le nem veszi az OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Videón, ahogy a frontvonalaktól távol találat ér egy ukrán katonai szerelvényt

Rakétacsapás ért egy ukrán vasúti szerelvényt, amely katonai felszereléseket szállított volna a frontra. A Telegramra feltöltött videó leirata szerint a csapást mélyen az ukrán...

Forbes: az oroszok kilőtték az ukrán erők legjobb svéd harckocsijait is

Az orosz hadsereg drónokkal mért csapást két ritka svéd Strv 122-es harckocsira, amelyeket a skandináv ország adott az Ukrán Fegyveres Erők számára - jelentette...

A donyecki frontszakaszon előre törtek az orosz erők

Az orosz hadsereg Donyeck felé, Veszele település közelében javította taktikai pozícióját - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium az ukrajnai háborúval kapcsolatban. A tárca szerint...
spot_img

Videó