A szentpétervári Ohta-központ építésének ellenzői panaszt tettek az Európai Emberi Jogi Bíróságon Strasbourgban. Azt kifogásolják, hogy a városi hatóságok a torony építésének elfogadásáról tartott nyilvános meghallgatásokra nem engedték be a tiltakozókat és így adtak engedélyt a felhőkarcoló megépítésére. Az orosz Gazprom több mint 400 méter magas toronyházat szeretne építeni Szentpétervár történelmi városközpontjának közelében. A tiltakozók azt szeretnék megakadályozni, hogy a felhőkarcoló teljesen megváltoztassa a város panorámáját. A Gazprom-toronyként is emlegetett épület felépítését már többen megtámadták a bíróságon Oroszországban. Több civil szervezet, valamint az orosz Kulturális Minisztérium is kifogásolta az építkezést, mivel a hatályos helyi jogszabályok értelmében azon a területen maximum 100 méter magas épület felépítésére lehet engedélyt adni.
Az UNESCO már korábban tiltakozott és figyelmeztette Szentpétervár vezetését, hogy el is veszíthetik a világörökségi címüket. Az örökségvédelmi világszervezet már három évvel korábban aggodalmának adott hangot, amikor a brit RMJM építésziroda elnyerte a több mint 400 méter magas épület tervezését. A hatalmas beruházást élesen bírálja a Pétervári Építészek Uniója és az Ermitázs igazgatója is.