Három napig tartó helyhatósági választások kezdődtek meg pénteken Oroszország 41 régiójában.
A politikai erőpróba fő napja vasárnap lesz, ekkor újabb 42 régió kapcsolódik be a folyamatba a 85 közül. A választásokon több mint 9 ezer tisztségről voksolnak: 18 regionális kormányzói poszt, valamint 11 regionális parlament és 22 regionális fővárosi tanács mandátumainak sorsa dől el. Emellett négy körzetben tartanak pótválasztást a szövetségi parlament alsóházába.
A Központi Választási Bizottság szerdán közölte, hogy felkészült a voksolás lebonyolítására, és készülő provokációkra figyelmeztetett. Nagy figyelem kíséri a noviszibirszki és a tomszki városi képviselőtestület megválasztását, ahol Alekszej Navalnij ellenzéki politikus követői is rajthoz álltak.
Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő pénteken azt mondta, a Kremlnek nincsenek aggályai amiatt, hogy „az egyelőre meghatározatlan okok miatt” kialakult Navalnij-ügy hatással lehet a választások eredményére. Megismételte, hogy Moszkva még mindig nem kapta meg Berlintől az esettel kapcsolatban kért adatokat.
Oroszországban – a járványhelyzetre hivatkozva – először az alkotmánymódosító országos szavazást húzták szét többnaposra. Az alaptörvény megváltoztatásáról – amely egyebek között lenullázta Vlagyimir Putyin eddigi elnöki mandátumait, lehetővé téve számára, hogy még kétszer jelöltethesse magát – egy héten át, június 25. és július 1. között lehetett szavazni. A szavazatokat – ahogy akkor, most is – nemcsak a helyi kerületi választóhelyiségekben, de más, erre a célra kialakított és felszerelt helyeken is le lehet adni.
Ellenzéki pártok korábban aggályaiknak adtak hangot a választások elnyújtása miatt. Ez szerintük pótlólagos lehetőségeket biztosít az eredmények manipulálására, továbbá a káder- és pénzhiány miatt megnehezíti számukra a szavazás megfigyelését.