2022, augusztus 14.
21 C
Budapest
18.5 C
Moszkva
Array

Putyin: Oroszországnak meg kell védenie lakosságát a szélsőségesektől

Oroszországnak elemeznie kell az ukrajnai eseményeket és az úgynevezett színes forradalmakat, hogy megvédje állampolgárait a szélsőségesek, a terroristák önkényétől – közölte Vlagyimir Putyin az orosz parlament felsőházának tagjaival tartott csütörtöki megbeszélésen.

Az orosz államfő szerint az információs térben zajló és a tiltakozó mozgalmakkal kapcsolatos eseményeket alaposan meg kell vizsgálni. Mindeközben arra szólította fel a szenátorokat, hogy ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek lényegesen korlátoznák az állampolgári szabadságjogokat, ezen belül is a szólásszabadságot. “Nem szabad semmiféle eufóriába esnünk és a társadalom számára elfogadhatatlan feltételeket teremtenünk” – mondta az elnök.

Vlagyimir Putyin hozzátette: Oroszország állampolgárainak mindig tudniuk kell, hogy “rendelkezésükre állnak azok a törvényes eszközök és módszerek, amelyekkel kifejezhetik kifogásaikat a hatalommal szemben, ha az más módon nem lehetséges. Beleértve a tüntetéseket, felvonulásokat”. Hangoztatta: ennek az “akaratnyilvánításnak” a törvényes keretek között kell megtörténnie, “hogy a hatalom ne terjessze ki rendkívüli mértékben az elnyomó szerepét”. Az orosz államfő Andrej Klisasznak, az orosz Szövetségi Tanács alkotmányügyi bizottsági elnökének a felvetésére reagált.

A parlament felsőházának befolyásos szenátora úgy vélte, hogy bizonyos kiigazításokat kell végrehajtani az orosz gyülekezési törvényben. Klisasz arra hivatkozott, hogy az ukrajnai tüntetéseknek nagyon sok áldozata volt, ezért szerinte Oroszországban ki kell szűrni azokat, akiket rendszeresen felelősségre vonnak rendbontás miatt. Az orosz szenátornak az a véleménye, hogy a tiltakozó megmozdulásokon törvényt sértők ellen nem elég a közigazgatási eljárás, hanem büntetőjogi eljárást kellene indítani. Oroszországban 2012 nyarán, Vlagyimir Putyin harmadszori államfői beiktatását követően a törvényhozás jelentősen megszigorította a gyülekezési törvényt. Egyebek között komoly mértékben megemelte a szabálysértés esetén kiróható büntetési tételeket.

Az orosz elnök Moszkva környéki rezidenciáján a Krím félszigetnek az orosz közigazgatásba, társadalmi-gazdasági rendszerébe való bekapcsolásáról is tárgyalt, mégpedig előbb a felsőházi törvényhozókkal, majd Dmitrij Medvegyev miniszterelnökkel. Az államfő meggyőződése szerint a múlt héten Oroszországhoz csatolt terület gazdaságilag hamarosan önállósodhat, és nem szorul majd rá Moszkva támogatására. Az orosz miniszterelnök elmondta, hogy ennek érdekében különleges gazdasági övezetet hoznak létre a Krím-félszigeten.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Az ukrán hadifoglyok nem akarnak visszatérni Ukrajnába

Az orosz erők által fogságba ejtett ukrán katonák úgy döntöttek, hogy a Moszkva és a szövetséges erők által ellenőrzött területen maradnak, megdagadva a harcok...

Az orosz erők felszabadították Piszki-t a DNR-ben

Az orosz hadsereg a DNR és az LNR harcosaival együtt ellenőrzése alá vonta Piszki települést a Donbasszban - közölte az orosz védelmi minisztérium. "A szövetséges...

Hivatalos: az Ukrajnába küldött német önjáró tarackok többsége üzemképtelen

A Nyugat által Ukrajnának szállított német PzH 2000-es ágyúk többsége már elromlott és javításra szorul - állítja Marcus Faber német Bundestag-képviselő, aki a közelmúltban...