Moszkva és Minszk megállapodott abban, hogy taktikai atomfegyvereket telepítenek Belarusz területére – jelentette ki Vlagyimir Putyin a Rosszija 24 televíziós csatornán Pavel Zarubin újságírónak adott interjújában.
Pontosította, hogy a tároló építése július 1-jén fejeződik be. Az elnök hangsúlyozta, hogy a fegyverek elhelyezésére a START-szerződésben vállalt kötelezettségek megsértése nélkül kerül sor.
Elmondása szerint az ilyen lépés oka az Egyesült Királyság nyilatkozata volt a szegényített uránnal töltött lőszerek Ukrajnának történő szállításáról. Putyin azt is megjegyezte, hogy Belarusz már régóta kérte, hogy orosz atomfegyvereket telepítsenek a területére. Hozzátette, hogy Moszkva azt teszi, amit az Egyesült Államok már egy évtizede.
„Mi nem adjuk át. Az Egyesült Államok pedig nem adja át a szövetségeseinek. Alapvetően ugyanazt tesszük, amit ők már egy évtizede. Vannak szövetségeseik bizonyos országokban, és kiképzik a hordozóikat, kiképzik a legénységüket. Mi is ugyanezt fogjuk tenni. Pontosan ezt kérte tőlünk Alekszandr Grigorjevics (Lukasenko. – a szerk)” – mondta az elnök.
Az államfő megjegyezte, hogy a szegényített uránt tartalmazó lőszerek, amelyeket a Nyugat Kijevnek szándékozik átadni, nem tömegpusztító fegyverek, hanem valamilyen módon radioaktív por, ezért nagyon veszélyesnek minősülnek. Ha felhasználnák őket, elkerülhetetlenül megfertőznék a termést, veszélyeztetve a helyieket és a környezetet is – mondta.
Kedden Annabelle Goldie brit védelmi miniszterhelyettes azt mondta, hogy London a Challenger 2 harckocsik mellett lőszereket is átadna az ukrán erőknek, köztük páncéltörő lövedékeket, amelyek szegényített uránt tartalmaznak.
A szegényített uránt tartalmazó lövedékek használatakor radioaktív por rakódik le a talajra, ez rendkívül mérgező és nem semlegestíhető. Az ilyen lőszerek használata rákos megbetegedésekhez vezethet. Az amerikai erők 1991-ben a Sivatagi Vihar hadművelet során, 1999-ben a jugoszláviai bombázások során és 2003-ban Irak lerohanása után használtak szegényített urániumot tartalmazó lövedékeket.
Vlagyimir Putyin figyelmeztetett, hogy Oroszország ennek megfelelően fog reagálni az ilyen szállítmányokra.