Putyin orosz-kínai-mongol háromoldalú kontakterősítésen dolgozik
Miért? Egyszerű. Tranzit. Mongólia pontosan Oroszország és Kína között fekszik, a Mongólián áthaladó légi- vasúti- közúti szállítás pedig vérkeringésbe kapcsolja Ulánbátort. Az érdekesség, hogy a tárgyalások pedig már Dushanbeban, azaz a tádzsik fővárosban folynak erről, erősen valószínű, hogy Mongólia is követi Kazahsztánt, Fehéroroszországot és Kirgizisztánt a Vámunióba (vagy a Sanghaji Együttműködési Szervezetbe) , ahogy Irán pedig -szinte 1OO%, hogy felvételt nyer – a Sanghaji Együttműködési Szervezetbe.
Kitérő: Irán és a Sanghaji Együttműködési Szervezet: Irán üzbegisztáni nagykövete – Ali Mardani Fard – szerdán közölte, hogy országa a Sanghaji Együttműködési Szervezet teljes jogú tagjává kíván válni, és a szeptember 11-12-én, Dusanbéban tartandó csúcson Irán teljes jogú tagságának megbeszélése is egy fő napirendi pont. Hassan Rohani iráni államfő tegnap érkezett Tádzsikisztánba, ahol tárgyal a tádzsik államfővel, majd meghívott megfigyelőként részt vesz a Sanghaji Együttműködési Szervezet csütörtök-pénteki csúcstalálkozóján.
Mi a Sanghaji Együttműködési Szervezetet? Sanghaji Együttműködési Szervezetet 2001-ben alapította Oroszország, Kína, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Üzbegisztán. Afganisztán, India, Irán, Mongólia és Pakisztán megfigyelői státusszal rendelkezik. Belorusszia, Törökország és Srí Lanka kooperatív partnerként vesz részt.
A kitérő summája: Putyin iszonyat erővel szervezi az új állam-alakulatot, ez jelenleg a Vámunió, ebből fog – rendszer-evolúcióval – létrejönni 2O15 január 1.-én az Eurázsiai Gazdasági Unió. Kínával a Sanghaji Együttműködési Szervezetet gründolja Moszkva, a két államalakulat majdnem a komplett Ázsia-térképet lefedi amiben elmondhatatlan gazdasági potenciál van. Kevesek képesek ekkora kaliberú szervezőmunkára.
Folytatjuk a cikket, csütörtöki jelentés Dushanbe-ból: Csütörtökön, Putyin orosz elnök elmondta, hogy Kína, Oroszország és Mongólia ki kell terjessze a közös együttműködési területeket és el kell mélyíteni a közös projekteket, bekapcsolni Mongóliát az orosz-kínai tranzitba, amiből mindhárman profitálni fognak. „Mongólia természetes földrajzi közelsége által, az orosz-kínai szándék találkozik Mongóliában, hosszú távú projektekben a mongol infrastruktúrában, az energia-szektorban, és a bányászatban. Pontosan tudjuk, miről kell beszélnünk, mit kell letárgyaljunk. Mindannyian rendkívüli fontosságúnak tarjuk a folyamatos párbeszédet.” – mondta Putyin a Xi Jinping kínai államfővel és a mongol államfővel -Tsakhiagiyn Elbegdorzh – tartott trilateriális (háromoldalú) tárgyalás megkezdése előtt.
A Sanghaji Együttműködési Szervezetet csúcstalálkozójának megnyitóján Putyin elnök dicsérte a 2. világháborús mongol és kínai szerepvállalást, kiemelve hogy Mongólia aktívan segítette a Szovjetuniót a Nagy Honvédő Háború megnyerésében. „Oroszország nem felejt! Hetven évvel az események után sem, és soha nem fog felejteni. Az események emléke közel van mihozzánk” – mondotta Putyin elnök.
Egyúttal Putyin elnök meghívta a mongol és a kínai elnököt a második világháború megnyerésének 7O. évfordulója alkalmából rendezendő moszkvai katonai dísszemélre is. Erre jövőre fog sor kerülni.