2022, augusztus 20.
20.5 C
Budapest
17.6 C
Moszkva
Array

Putyin Olaszországban – Összefoglaló (+galéria)

A Ferenc pápával és Giorgio Napolitano államfővel való tárgyalása után Vlagyimir Putyin orosz elnök két volt olasz kormányfővel is találkozott hétfő esti római látogatásán. A tervezettnél hosszabbra nyúlt Romano Prodinak és Vlagyimir Putyinnak a hivatalos programban magánbeszélgetésként feltüntetett találkozója. Putyin hosszabban tanácskozott Prodival, mint a pápával vagy az olasz államfővel. Prodi volt közgazdász-kormányfő, az Európai Bizottság volt elnöke az Ansa olasz hírügynökségnek elmondta, hogy Putyin segítséget kért tőle a G8-as csoportnak a fekete-tengeri Szocsiban jövő júniusban tartandó csúcstalálkozójához.

“Putyin azt kérte, dolgozzak együtt a csúcsot előkészítő orosz szakértőkkel, s én igent mondtam” – nyilatkozott Prodi. Hozzátette: a találkozó egyik témája a bevándorlás lesz, amely Oroszország, Olaszország és Európa számára is fontos probléma. Putyin Prodival, aki 2008-tól az Afrikai Unió és az ENSZ békefenntartó paneljének az elnöke, a Száhel-övezetről is egyeztetett. Az orosz elnök azt mondta, hogy a térségben Oroszország kiemelt szerepet kíván vállalni. Szó volt Ukrajnáról is. Prodi elmondta, arra figyelmeztette Putyint, hogy Ukrajna nem lehet konfliktus tárgya. “Azt hangoztattam, hogy hosszú távon kell gondolkodni, az Európai Uniónak szüksége van Oroszországra, de ez fordítva is igaz” – fogalmazott Prodi.

Vlagyimir Putyin régi barátjának, Silvio Berlusconinak a római rezidenciáján fejezte be az estét. Berlusconi újságíróknak elmondta, hogy olasz nemzeti színű fogásokkal várta az orosz elnököt. Hozzátette, hogy élete egyik legnehezebb pillanatában fogadja Putyint, két nappal azelőtt, hogy a római felsőház szerdán a parlamentből való kizárásáról szavaz. Putyin Rómából Triesztbe utazik tovább, ahol kedden Enrico Letta miniszterelnökkel együtt részt vesz az északolasz városba szervezett olasz-orosz gazdasági csúcson. Olaszország Moszkva második európai kereskedelmi partnere Németország mögött.

{gallery}Putyin Olaszorszagban:::1:0{/gallery}

Vlagyimir Putyin Olaszországban. Galéria

Az olasz sajtó szerint Putyin római látogatása a szentet és a profánt is érintette a Ferenc pápánál tett vatikáni látogatástól a Berlusconival töltött estéig. A hírügynökségek fejedelemhez méltó látogatásról írtak az orosz elnököt és az őt kísérő népes miniszteri-üzleti delegációt szállító, ötven gépkocsiból álló konvoj miatt, amely nem kis feltűnést keltett Róma utcáin.

A Kreml cáfolta, hogy Berlousconi orosz állampolgárságot kapna

A Kreml szóvivője útján cáfolta, hogy Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő orosz állampolgárságot kapna – adta hírül kedden az orosz sajtó. Dmitrij Peszkov képtelenségnek nevezte az olasz sajtóban elterjedt állítást. Az orosz elnök szóvivője Rómában nyilatkozott erről. Vlagyimir Putyin hétfőn kezdte meg kétnapos hivatalos olaszországi látogatását, amelynek során Berlusconival vacsorázott.

Mint az Eho Moszkvi rádió is beszámolt róla, korábban maga az olasz politikus jelentette ki, hogy nem cserélné le állampolgárságát másra, csak oroszra. Hétfői tájékoztatóján ugyanakkor azt hangoztatta: nem hagyja el Olaszországot, és tagadta, hogy Putyin elnök vagy más külföldi ország vezetője diplomáciai útlevelet ajánlott volna fel neki. Az olasz sajtóban régóta folynak a találgatások, hogy Berlusconi, aki ellen több ügyben büntetőeljárás folyik, és akinek a kizárásáról szerdán tanácskozik az olasz szenátus, diplomáciai státust és útlevelet kaphat valamely országtól, hogy elkerülje a jogi felelősségre vonást. Berlusconit augusztusban négy évi, letöltendő börtönbüntetésre ítélték adócsalás vádjával, júniusban pedig első fokon született bíróság ítélet ellene az úgynevezett Ruby-perben.

A volt olasz miniszterelnök hét évi börtönbüntetést kapott, mert kiskorú szexuális szolgáltatásáért fizetett, és visszaélt hivatali hatalmával. Putyin, aki régóta baráti kapcsolatot ápol Berlusconival, szeptemberben a Valdaj nemzetközi vitaklub oroszországi tanácskozásán egy kérdésre válaszolva így nyilatkozott a Ruby-perről: “ha ő (Berlusconi) homoszexuális lenne, senki nem bántaná”. Az orosz államfő januárban hagyta jóvá Gérard Depardieu orosz állampolgárság iránti kérelmét, aki így orosz személyigazolványt és útlevelet kapott. A világhírű francia színész azt megelőzően hevesen bírálta országa vezetését a gazdagokat érintő tervezett luxusadó miatt.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Az ukrán nacionalista Kraken egység kivégzett 100 ukrán katonát

Mintegy 100 ukrán katonát végeztek ki a "Kraken" ezred nacionalista harcosai, mert elhagyták állásaikat - közölte az orosz védelmi minisztérium pénteki napi tájékoztatóján. Miután az...

Oliver Stone betiltott filmjéről: Ukrajna Lángokban

Az ukrajnai konfliktus, nem meglepően, rendkívüli figyelmet kap a médiában. Sajnos Ukrajna történelme nem kerül terítékre, holott ilyenkor fontos lenne, mert az események, természetesen,...

Több mint 90 külföldi zsoldost semmisítettek meg az orosz cirkálórakéták

Több tucatnyi, Kijev oldalán Moszkva ellen harcoló külföldi zsoldost öltek meg az északkelet-ukrajnai Harkov városában egy katonai tábor elleni támadásban - közölte csütörtökön az...