Megvalósítható a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítése – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök Vlagyivosztokban a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel lefolytatott csütörtöki tárgyalásai után.
Az atomfegyver-mentesítés „lehetséges, (…) Észak-Koreának biztonsági garanciákra van szüksége, ez minden” – mondta Putyin sajtótájékoztatóján, amelyet egyedül tartott.
Az orosz elnök elmondta: egyetértett vendégével abban, hogy a világpolitikában az ököljogtól vissza kell térni a nemzetközi joghoz.
Beszámolója szerint Kim arra kérte őt, hogy álláspontjáról tájékoztassa az Egyesült Államokat. Hozzátette, hogy a megbeszélésekről Pekingben az Egy övezet, egy út kezdeményezés részvevőinek csúcstalálkozója alkalmából a kínai vezetésnek is be fog számolni.