Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök Szocsiban tárgyal – írja a RIA Novosztyi.
A találkozó elején az orosz elnök a Török Áramlatot az Európát orosz gázzal való ellátásának egyik legfontosabb ütőerének nevezte, amelyért a térségbeli partnerek hálásak lehetnek Ankarának.
„A Török Áramlat gáz-ellátása minden más útvonalával ellentétben, megfelelően, ritmikusan, meghibásodás nélkül működik” – mondta Putyin.
Putyin továbbá megköszönte Erdogannak, hogy megoldotta az Ukrajnából érkező gabonaszállítások kérdését. Reményét fejezte ki a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről szóló memorandum aláírásával kapcsolatban. Az orosz vezető emellett javasolta a szíriai helyzet megvitatását.
A török elnök a maga részéről azt mondta, hogy az államfők új lapot nyitnak az együttműködés kérdéseiben.
„Ide sorolom az energetikai együttműködés, a fekete-tengeri gabonaexport, a turizmus és a regionális kérdéseket” – mondta Erdogan.
Emellett felszólított arra, hogy ne legyen fennakadás az Akkuyu atomerőmű építésében.
A találkozót a Rusz szanatórium területén tartják. A vezetők várhatóan megvitatják a kétoldalú együttműködést, megvizsgálják az ukrán kikötőkből történő gabonaexport mechanizmusának hatékonyságát, és véleményt cserélnek az ukrajnai helyzetről. Dmitrij Peszkov orosz elnöki sajtótitkár elismerte, hogy Putyin és Erdogan a hegyi-karabahi helyzetre fog összpontosítani.