2022, augusztus 13.
19.9 C
Budapest
14.6 C
Moszkva
Array

Politikai befolyásolás –és irányváltoztatás vagy rendszerváltoztatás a cél?

Az orosz külügyminiszter szerint az országával szemben bevezetett nyugati szankciók célja Putyin megbuktatása

 

Az orosz külügyminiszter szerint a nyugati országok nem tagadják, hogy a Moszkva elleni szankciók révén nem az orosz politika megváltoztatására törekszenek, hanem egyenesen rendszerváltást próbálnak kikényszeríteni az országban.

Szergej Lavrov egy moszkvai tanácskozáson, amelyen külpolitikai és védelmi szakértők vettek részt, emlékeztetett, hogy amikor régebben szankciókat alkalmaztak Észak-Koreával, Iránnal vagy más országokkal szemben, azt úgy tették, hogy azok legfeljebb az elitet sújtsák, de ne okozzanak károkat a szociális szférában és a gazdaságban. “Ma azonban a nyugati közszereplők nyilatkozataikban azt hangoztatják: olyan szankciókat kell bevezetni, amelyek tönkreteszik a gazdaságot, kiváltva a lakosság tiltakozását” – tette hozzá Lavrov, aki mindebből azt a következtetést vonta le, hogy a Nyugat nem pusztán az oroszországi politika megváltoztatását akarja elérni, hanem egyenesen rendszerváltozást akar kikényszeríteni ebben az országban.

Az orosz külügyminiszter szombati beszédében azt is a Nyugat szemére vetette, hogy Ukrajnában áthágták saját elveiket a demokratikus hatalomváltással kapcsolatosan, azt képzelve, hogy Oroszország és a kelet-ukrajnai orosz ajkú lakosság “lenyeli” a megaláztatást. A külügyminiszter Putyin szavait idézte, aki a napokban azt mondta: a történelemben eddig még senkinek sem sikerült maga alá gyűrnie Oroszországot.

Lavrov kiemelte: Moszkva a jövőben nem utasítja el az Európai Unióval való együttműködést, de a kapcsolatok már “nem lesznek a régiek”.

Oroszország ennek ellenére sem fogja feladni az együttműködést Európával, hiszen a legnagyobb kereskedelmi partner elutasítása olyan lenne, mintha lábon lőnék magukat – mondta a külügyminiszter. Lavrov szerint Oroszország egyenlő partnerséget akar Európával, és nem fog visszatérni ahhoz az üzletmenethez sem, amelyben az unió megpróbálja megmondani, mit kell tennie.

A szankciók amúgy az orosz külügyminiszter szerint alkalmatlanok arra, hogy Oroszországot elszigeteljék, és csak az azokat bevezető országok sérülése árán tudnak bajt okozni az orosz gazdaságban.

 

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Hivatalos: az Ukrajnába küldött német önjáró tarackok többsége üzemképtelen

A Nyugat által Ukrajnának szállított német PzH 2000-es ágyúk többsége már elromlott és javításra szorul - állítja Marcus Faber német Bundestag-képviselő, aki a közelmúltban...

Az ukrán fegyveres erők több mint kétezer katonát veszítettek Szoledar közelében

Az ukrán hadsereg több mint kétezer embert vesztett a Szoledar melletti harcokban - közölte az orosz védelmi minisztérium a pénteki hadjelentésében. "A szövetséges erők Szoledar...

Az olasz zsoldos azért ment Ukrajnába, hogy megakadályozza a nácimentesítést, eljárás folyik ellene otthon

Olaszország büntetőeljárást indított egy férfi ellen, aki azt állította, hogy azért utazott Ukrajnába, hogy harcoljon Oroszország ellen és megakadályozza az ország "denácifikálását". A 19 éves...