Moszkva még nem kezdte meg a Szíriának szállítandó Sz-300-as orosz légvédelmi rendszerek kezelőszemélyzetének kiképzését – közölte szerdán értesülését az Interfax orosz hírügynökség. A katonai diplomáciai körökből származó, név nélkül nyilatkozó forrás megerősítette ugyanakkor, hogy Oroszország részt vesz a légvédelmi fegyverzeteket kezelők kiképzésében. A Zsukov marsallról elnevezett, Tver városában lévő Katonai Lég- és Űrvédelmi Akadémián szíriai hallgatók is tanulnak. A hallgatókat az Sz-125-ös és Sz-200-as légvédelmi rakétarendszerek kezelésére oktatják. A kiképzés az orosz-szíriai haditechnikai együttműködés része és nincs összefüggésben az Sz-300-as légvédelmi rendszerek lehetséges Szíriába szállításával – közölte az orosz hírügynökség katonai diplomáciai forrása.
A Moszkvától észak-keleti irányban 134 kilométerre fekvő városban található katonai akadémia rakétavédelmi tanszékén 19 országból mintegy 250 külföldit oktatnak. Közöttük Angolából, Algériából, Vietnamból, Jemenből, Kínából, Laoszból érkezett hallgatókat. Az idézett forrás szerint a külföldi országok részéről az utóbbi években megnőtt az igény légvédelmi szakemberek oroszországi kiképzésére. A hallgatók ötéves és gyorsított programokon is részt vesznek. A forrás nyilvános adatokra hivatkozva elmondta, hogy a szíriai hadseregben két légvédelmi ezred szolgál. Két osztag Sz-200-as rendszert működtet, és összesen 44 darab Sz-200-as rakétaindító állás és 148 darab SZ-125-ös légvédelmi komplexum található Szíriában. Vlagyimir Putyin orosz elnök előző nap kijelentette, hogy Moszkva még nem teljesítette a damaszkuszi vezetéssel kötött szerződést, amelynek alapján Sz-300-as légvédelmi rendszereket szállítanak Szíriába.
Az orosz elnök szerint a megállapodások átláthatóak, és nem sértenek semmilyen nemzetközi rendelkezést.
Vlagyimir Putyin azt is megjegyezte, hogy Moszkvában csalódottak az Európai Unió döntése miatt, amellyel Brüsszelben gyakorlatilag feloldották a szíriai ellenzéknek szállítandó fegyverszállítások tiltását. Az európai uniós tagállamok külügyminiszterei múlt hétfői tanácskozásukon nem jutottak egyezségre a szíriai fegyverembargó meghosszabbításáról, ezért az intézkedés június elsejével hatályát veszti.