Oroszországban a híradások szerint – néhány műszaki és jogi rendellenességtől eltekintve – rendben zajlik a szövetségi alsóház megválasztása, a Rosszija 24 hírtévé jelentése szerint ugyanakkor a távol-keleti régiókban a választók aktivitása alacsonyabb, mint öt évvel ezelőtt volt.
Oroszországban tizenegy időzóna van, ezért a szavazóhelyiségeket nem egy időben nyitották meg. Miközben az orosz Távol-Keleten már be is fejeződött a voksolás, a legnyugatibb régióban, Kalinyingrádban csak közép-európai idő szerint este hatkor fogják lezárni az urnákat. A nehezen megközelíthető vidékeken és több helyen külföldön is, az állampolgárok előre leadhatták szavazataikat. Ugyanígy tehettek az állomáshelyükről elvezényelt katonák és haditengerészek, valamint a halászok vagy a tudományos expedíciók munkatársai is.
A legnagyobb támogatottságú pártok vezetői, köztük Dmitrij Medvegyev kormányfő, a hatalmon lévő Egységes Oroszország listavezetője már leadta szavazatát.
Vlagyimir Putyin is leadta szavazatát
Moszkvában nem sokkal dél előtt leszavazott Vlagyimir Putyin elnök is. Putyin az Orosz Tudományos Akadémia épületében berendezett 2151-es számú szavazóhelyiséget kereste fel, és a hazai és külföldi sajtó fotósainak jelenlétében dobta be voksát. Várható érkezése miatt a körzetbe tartozó átlag szavazópolgároknak már a belépéskor azonosítaniuk kellett magukat személyi igazolványukkal.
A több mint 110 millió szavazásra jogosult orosz állampolgár részvételével zajló választásokon mintegy félezer megfigyelővel képviselteti magát az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ). A Krímbe, ahol a félsziget és Oroszország újraegyesülése óta először tartanak választásokat, az európai szervezet nem küldte el munkatársait.
Ukrajna megpróbálja megakadályozni a voksolást
Az Ukrajnából érkező jelentések szerint a Kijevben és Odesszában működő orosz külképviseleteken megerősített védelem mellett kezdődött meg az országban élő orosz állampolgárok voksolása.
A két ország viszonyában ismét felborzolta a kedélyeket, hogy az ukrán kormány egy hete közölte: a Krímben történő szavaztatás miatt nem tartja lehetségesnek az orosz választások lebonyolítását az orosz külképviseletek helyiségeiben. Moszkva válaszul leszögezte, hogy a követség és az Ukrajnában működő három főkonzulátus Oroszország területének számítanak, ezért ott szavazóhelyiségek fognak működni, és azok biztonságát az ukrán hatóságoknak biztosítaniuk kell.

Az orosz állampolgárok a világ 145 országában, 364 szavazóhelyiségben adhatják le voksaikat.
Az Állami Duma 450 új képviselőjét választják újra, a ház tagjainak felét hagyományos módon, országos pártlistáról, a másikat pedig az idén újból bevezetett egyéni körzetek alapján.
Elemzők és közvélemény-kutatók nem számítanak drámai változásra a szövetségi alsóház (Állami Duma) újraválasztása során: a felmérések szerint a törvényhozásban magabiztosan megtartja domináns pozícióját a Vlagyimir Putyin elnök mögött álló Egységes Oroszország párt, és valószínűleg nem lesz olyan parlamenten kívüli radikális ellenzéki párt, amely képes lenne frakciót alakítani.
Az állami Összoroszországi Közvélemény-kutatási Központ (VCIOM) legfrissebb felmérése szerint a dumában csak az eddigi parlamenti pártok, vagyis az Egységes Oroszország mellett Vlagyimir Zsirinovszkij liberális demokratái – ők költöttek a legtöbbet a kampányra -, Gennagyij Zjuganov kommunista pártja és a szocialista Igazságos Oroszország párt alakíthat majd ismét frakciót. Ez utóbbi politikai erőnél azonban kétséges, hogy végül sikerül-e átlépnie az ötszázalékos küszöböt. MTI nyomán