Magyarország kiemelten fontos partnerének tekinti Oroszországot – jelentette ki pénteken Bajnai Gordon miniszterelnök Konsztantin Koszacsovval, az Állami Duma külügyi bizottságának elnökével folytatott találkozója során. Amint a magyar kormány sajtószolgálata közli, Bajnai hangsúlyozta, hogy Budapest elkötelezett az Európai Unió és Oroszország, a NATO és Oroszország közötti „kiegyensúlyozott kapcsolatok fejlesztése” mellett. Szorgalmazta, hogy a két kormány nyújtson politikai támogatást a pénzügyi világválság miatt visszaesett magyar-orosz gazdasági és kereskedelmi együttműködés fellendítéséhez,- mondta a magyar miniszterelnök. Véleménye szerint ehhez jó lehetőséget biztosít a magyar-orosz kormányközi bizottságnak a jövő héten sorra kerülő budapesti ülése.
(A szerző biztonságpolitika-szakirányos, V. éves politológus-hallgató)