Az orosz Rosszija24 állami hírtelevízió kommentátora Moszkva szempontjából a fenyőfa alatti váratlan ajándékhoz hasonlította Donald Trump győzelmét, és kijelentette, hogy az oroszok többsége erre az eredményre vágyott.
A Gazeta.ru független hírportál szerint Trump megválasztása igazi diadal az orosz hivatalos szervek számára. „Úgy tűnik, hogy a két ország kapcsolataiban olyan perspektívák nyílnak meg, amilyenek nem léteztek az +újraindítás+ ideje óta. De emlékezni kell arra, hogy mindezek délibábnak bizonyulnak, mert Trump a Fehér Ház új gazdájaként teljesen kiszámíthatatlan” – áll a lapban.

A Rosszijszkaja Gazeta című kormányzati napilap egyebek között arról írt, hogy Trump békülékeny hangnemet ütött meg győzelmi beszédében, és mind politikai ellenfelei, mind az Egyesült Államokkal jó viszonyra törekvő országok felé az együttműködési készségét mutatta ki.
Az Expert Online nevű orosz elemzőportál arra hívta fel a figyelmet, hogy kapcsolatok lehetséges normalizálását illetően figyelembe kell venni a hagyományos amerikai politikai struktúra és a katonai intézmények oroszellenes, „héja” központjainak nyomását. Ugyanakkor van esély a feszültség csökkentése a megválasztott elnök és a Kreml közötti szimpátia miatt. Az elemzés szerint Kijevnek most már nem amiatt kell aggódnia, hogy kap-e amerikai fegyvereket, hanem azért, hogy megkapja a következő IMF-részletet, mert Trump nem szentimentális és nem kívánja etetni az „új európaiakat”. Emiatt a Donyec-medencei válság ugyanúgy „befagyott konfliktussá” válhat, mint Moldovában a Dnyeszteren túli. MTI