2022, november 29.
0.9 C
Budapest
-6.3 C
Moszkva

Orbán Viktor: nem újabb szankciókra van szükség, hanem béketárgyalásokra

Nem újabb szankciókra van szükség, hanem béketárgyalásokra – mondta Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán, azt kérve az emberektől, támogassák küzdelmünket azzal, hogy elmondják a véleményüket a nemzeti konzultációban. Közölte azt is, ő már kitöltötte a szankciókról szóló nemzeti konzultációs kérdőívet.

“Most már az interneten is ki lehet tölteni a szankciókról szóló konzultációs kérdőívet. Én már meg is tettem” – mondta a kormányfő csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videójában.

Úgy folytatta: a brüsszeli tárgyalásokon azt látja, hogy további szankciókat akarnak elfogadtatni. “Ez tévút, mert a szankciók nem oldottak meg semmit, viszont óriási gazdasági károkat okoznak” – hangsúlyozta Orbán Viktor.

A miniszterelnök hozzátette: “a háborúnak nem lett vége, az energiaárak viszont az egekbe emelkedtek, nőnek az élelmiszerárak, és rekordokat dönt az infláció”.

Jelezte, hogy azért indították el a nemzeti konzultációt, hogy sikeresen megvédhessék Magyarország érdekeit.

“Nem újabb szankciókra van szükség, hanem béketárgyalásokra. Nem engedhetjük, hogy a szankciók maguk alá temessék Magyarország, sőt egész Európa gazdaságát” – emelte ki a kormányfő.

Orbán Viktor a bejegyzésben azt kérte: “támogassa ön is a küzdelmünket azzal, hogy elmondja a véleményét, és részt vesz a nemzeti konzultációban! Magyarország nem hagyja magát. Számítok önre” – tette hozzá.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

- Hirdetés -

UKRÁN VÁLSÁG

Az időjárás és járműhiány miatt az ukránok nem tudják evakuálni sérültjeiket

Az időjárás és az erők hiányosságai miatt az ukránok számára sokkal nehezebbé vált a sebesültek evakuálása Kupjanszk és Kraszno-Limanszk irányában - mondta a RIA...

A Kreml cáfolja az ukrán állításokat arról, hogy az orosz erők elhagyják a zaporozsjei atomerőművet

Nem igaz, hogy az orosz erők a zaporozsjei atomerőmű elhagyására készülnek - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak hétfőn. Peszkov az ukrán Enerhoatom...

Klicsko Kijev részleges evakuálására figyelmeztet

Kijev polgármestere, Vitalij Klicsko figyelmeztetett, hogy az ukrán főváros részleges kiürítésére kerülhet sor, mivel a hatóságok arra számítanak, hogy a jövő évben is lesznek...