2023, január 27.
-0.4 C
Budapest
-4 C
Moszkva

Orbán Viktor a luxemburgi miniszterelnöknek: Magyarország nem támogatja egyházi vezetők szankcionálását

Levelet írt Orbán Viktor miniszterelnök Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnöknek, amelyben válaszolt kollégája őt bíráló kijelentéseire Kirill orosz pátriárka tervezett, de végül elvetett uniós szankcionálása ügyében – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője kedden.

“Meglepett a nyilatkozatod. Tudhatod, hogy Magyarország mindig minden megállapodást betart” – fogalmazott Orbán Viktor, kiemelve: vitáink lehetnek, vannak is, de a magyarok mindig nyílt lapokkal játszanak.

Orbán Viktor hangsúlyozta, a valóság az, hogy az Európai Tanácsban minden miniszterelnök tudhatta, hogy Kirill orosz pátriárka nincs rajta a szankciós listán, hiszen a magyar delegáció egy hónapon keresztül ezt az intézkedést ellenezte a EU-nagyköveti fórum ülésein. Ezt a magyar álláspontot egyetlen résztvevő állam- vagy kormányfő sem kifogásolta az Európai Tanács legutóbbi ülésén – hívta fel luxemburgi kollégája figyelmét Orbán Viktor.

Úgy folytatta: “Óriási eredményt értünk el: megőriztük az egységünket. Kérlek, ne relativizáld, inkább ünnepeld ezt a sikert”.

“Ami a lényeget illeti, a későbbi félreértések elkerülése érdekében, Magyarország alkotmánya védi a vallásszabadságot, ezért egyházi vezetők szankciós listára helyezését, a hívektől való elszigetelését Magyarország soha nem fogja támogatni. Mi békét akarunk, és az egyházak vezetőinek részvétele nélkül nem lehet béke. Kérlek, hogy Te, aki az emberi jogok mellett mindig kiálló vezető vagy, fogadd megértéssel a magyar álláspontot” – zárta Xavier Bettelnek írt levelét Orbán Viktor.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Orbán Viktor: azonnali tűzszünet kell

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban kötetlen beszélgetésen fogadta a Mathias Corvinus Collegium (MCC) nemzetközi médiakonferenciájának külföldi előadóit, Orbán Balázs politikai igazgatóval, az...

A kritikus infrastruktúrát ért súlyos károkról számoltak be Ukrajnában a mai rakétacsapások után

Ukrajnában a rakétacsapások energetikai létesítményeket rongáltak meg az ország középső, déli és délnyugati régiókban - közölte az Ukrenergo a Telegram-csatornáján. "A Dnyipropetrovszk régióban az egyik...

Szijjártó: háborús retorika helyett a béketeremtésre kellene fókuszálni

A nemzetközi közösségnek háborús retorika helyett a béketeremtésre kellene fókuszálnia, az ukrajnai fegyveres konfliktus elhúzódását, eszkalációját kockáztató intézkedések helyett mielőbb párbeszédre lenne szükség -...