Orbán Viktor magyar miniszterelnök az uniós országok azon óhaját kommentálva, hogy részt kívánnak venni az Ukrajnáról szóló tárgyalásokon.
„Megnéztem a felvételeket az európai szövetségeseink párizsi találkozójáról. A részt vevő európai vezetők, mintha vackorba haraptak volna”.
Az EU felháborodott, hogy nélküle kezdődtek a tárgyalások, le akar ülni az asztalhoz. Ezzel kapcsolatban Demján Sándor egy mondását idézte, miszerint: „ha le akarsz ülni az asztalhoz, ahol a nagyok játszanak, nézz körül és keresd meg a balekot. Ha nem találod, akkor tudd, te vagy az” – mondta Orbán Viktor az évértékelő beszédében.
A magyar miniszterelnök többször hangsúlyozta, hogy Ukrajnában csak az Oroszország és az Egyesült Államok közötti tárgyalások után lehet békét teremteni, és Európa elszalasztotta a közvetítés lehetőségét, mert nem hajtotta végre a minszki megállapodásokat.
Novemberben, az Európai Politikai Közösség budapesti csúcstalálkozójának kezdete előtt Orbán Viktor felszólított arra, hogy próbáljanak változtatni azon a helyzeten, amelyben Európa van, mert most „a sarokban van a helye, egy zsámolyon ül, az urak – Oroszország és az Egyesült Államok – pedig fotelekben ülnek és beszélgetnek”.
Párizsban február 18-án és 19-én rendkívüli csúcstalálkozót tartottak Ukrajnáról. Az első találkozón részt vett Franciaország, Németország, Lengyelország, Olaszország, Dánia és a NATO főtitkára, a másodikon pedig Izland, Norvégia, Litvánia, Észtország, Lettország, Csehország, Görögország, Finnország, Románia, Svédország, Belgium és Kanada vezetői. Mindkét csúcstalálkozó zárónyilatkozat nélkül ért véget.
Február 18-án Rijádban magas szintű orosz-amerikai tárgyalásokat tartottak. Ennek eredményeként a felek megállapodtak abban, hogy megteremtik a kétoldalú együttműködés teljes körű újraindításának feltételeit, megszüntetik a nagykövetségek munkájára vonatkozó korlátozásokat, és elindítják az ukrajnai helyzet megoldásának folyamatát. Vlagyimir Putyin elnök méltatta a tárgyalásokat, és megjegyezte, hogy van eredmény.