Szombaton megtartották Szentpéterváron az Egységes Oroszország Párt 11. Kongresszusát, ahova Orbán Viktort is meghívták, mint az Európai Néppárt alelnöke. A miniszterelnök Vlagyimir Putyin arról beszélt, hogy új intézkedéseket vezetnek be a gazdasági fejlődés érdekében. Putyin beszédében hangsúlyozta, hogy az orosz kormány 2010-ben továbbra is szigorúan antiinflációs politikát folytat majd. A 2009-es infláció Oroszországban 9.6%, amely az egyik legjobb teljesítmény 1992-óta – mondta a miniszterelnök. Főszerepben a lakások, jelzálog és az oktatás
A miniszterelnök kongresszusi beszédében elmondta, hogy a jelzálog hitelek támogatására a kormány 250 milliárd rubelt kíván felhasználni és növelni fogják a megfizethető lakások építését Oroszországban. A kormányfő elmondta, hogy a régi panelek helyett kényelmes, energiatakarékos, környezetbarát lakásokat építenek.
Putyin beszédében hangsúlyozta, hogy nem szabad elhanyagolni az elméleti és gyakorlati oktatást. Hozzátette, hogy a kormány a következő három évben 90 milliárd rubellel támogatja az orosz egyetemeket és támogatják a high-tech és kutatás fejlesztési iparágakat is, ennek a támogatásnak az összege 2010-ben eléri a 400 milliárd rubelt.
Új kormányzati hivatalt hoznak létre, annak érdekében, hogy az orosz ipari termékek megjelenhessenek a külföldi piacon. Az új hivatal tevékenységével akár évi 13 milliárd rubellel több bevétele lehet az államnak.
Putyin nem hagyná veszni a legendás orosz autóipart
Az orosz kormány új programot indít, amelynek az a célja, hogy az elavult autókat új Oroszországban készült modellre cseréljék. Minden ilyen új autó vásárlást a kormány 50 ezer rubellel támogat. A kormányfő elmondta, hogy azok az orosz államolgárok kaphatják meg ezt a támogatást, akik 10 évnél öregebb autót kívánnak lecserélni. Putyin hozzátette, hogy nem számít milyen autót akar valaki vásárolni, lehet az hazai vagy külföldi is, a legfontosabb az, hogy Oroszországban készüljön.
Medvegyev modernizálná a pártot és a gazdaságot is
Az Egységes Oroszország Párt csak akkor képes fenntartani politikai fölényét, ha képes stabilizálni az ország helyzetét és korszerűsíteni a gazdaságot – mondta az elnök.
Az ellenzék azzal vádolja a kormányzó pártot, hogy annak kongresszusán semmi új nem hangzott el.
Orbán Viktor is meghívottak között volt
A Fidesz elnöke az Európai Néppárt alelnökeként kapott meghívást az Egységes Oroszország párt szentpétervári kongresszusára, ahol Vlagyimir Putyinnal négyszemközt is tárgyalt. Orbán elmondta, hogy jelezte az orosz kormányfőnek, hogy szeretnék az orosz-magyar kapcsolatokat új alapokra helyezni.