A sportrajongók számára igazán mozgalmasan telt az idei nyár, hiszen bőven volt követnivaló esemény. Ilyen volt a németországi foci labdarúgó Európa-bajnokság és természetesen a párizsi nyári olimpiai játékok. Magyar szempontból is érdekes volt mindkét versenysorozat, hiszen Németországban és Párizsban is volt magyar érdekeltség.
Ennek megfelelően az úszás, atlétika, vagy éppen a vizilabda élő közvetítés követőinek a száma is rekordokat döntött, ami legalább kissé ellensúlyozta a nyári uborkaszezont. Emellett meg nyilván a kánikula elől az otthon hűvösébe visszavonulóknak kellemes kikapcsolódást is biztosítottak az ötkarikás játékok.
Amerika és Kína párharca
Akik már 1990 előtt is nyomon követték az olimpiát, emlékezhetnek rá, hogy az éremtáblázat élén rendszerint az Egyesült Államok és a Szovjetunió között zajlott a legvadabb versengés. Kivéve, amikor bojkott okán valamelyik ország távol maradt a versenytől.
Nos, az idén az ismert okokból Oroszország nem vett részt ebben az olimpiai játékokon, de egyébként is az utóbbi időszakban ez a párharc az Egyesült Államok és Kína között zajlik. A 2024-es olimpián a mérleg az USA irányába mozdult el, akik 126 érmet nyertek, ebből 40 volt az arany.
Magyarország is szép sikerekkel büszkélkedhet, hiszen a végső statisztika szerint 6 arany, 7 ezüst és 6 bronzérem került Magyar sportolók nyakába. Ezzel az éremlistán az ország a 14. helyen végzett.
A vízilabdázóknak szorított az ország
A férfi vízilabda válogatottat a szurkolók vérmes reményekkel bocsátották útjukra, ugyanis a hagyományok és a csapat formája alapján is sokan érmet reméltek tőlük. A csapat Fukuokában a világbajnokságon aranyérmes lett, viszont a 2024-es dohai versenyen már csak hetedik, ezért Varga Zsolt szövetségi kapitány egy átalakítást hajtott végre.
A koncepciója alapján a megszokottnál intenzívebb és hosszabb időtartamú felkészülést szervezett, hogy a csapat minél inkább össze tudjon kovácsolódni. Közvetlenül az olimpia előtt is számos komoly felkészülési bajnokságon vettek részt.
Ilyen volt a Margitszigeten a Domino Trans nevű verseny, ahol a franciákkal, az olaszokkal és a japánokkal játszottak. Ezután pedig Zágrábban még a horvátokkal is volt néhány felkészülési mérkőzés, ami nyilván jól jött, hiszen déli szomszédaink végül ezüstérmesek lettek.
A csoportból problémák nélkül továbbjutott a csapat, ahol Japán, Ausztráli, Szerbia, Spanyolország és Franciaország voltak az ellenfelek és a menetelés tartott egészen az elődöntőig, a megtorpanásra csak itt került sor.
Mint az köztudott, a szerbek hatalmas bravúrt hajtottak végre, ugyanis zsinórban harmadszor nyerték meg az olimpia vízilabda tornáját, mindezt egy teljesen újraépített csapattal. A szerbek esetében a fordulópontot az olaszok elleni mérkőzés jelentette, ahol az utolsó 5 másodpercen belül született meg a győztes gól.
A horvát-szerb döntő mellett így a magyarok a bronzéremért ugrottak be a medencébe. Az ellenfél az Egyesült Államok csapat volt, akikkel egy derekas harcot követően a rendes játékidő 8:8-as döntetlennel végződött. Végül az ötméteres párharcban sajnálatos módon alul maradtak a magyarok.
Mindenesetre a magyar női és a férfi vízilabda meccsek nézettsége is rekordmagasságokat ért el a hazai tévénézők körében.
Csalódottság és tettrekészség
A szurkolók számára azért is volt csalódás az elveszített bronzmérkőzés, mert a magyar csapat sokat hibázott a büntetőkben, ami egyébként nem jellemző rá. A horvátok elleni meccsen három ötméteres nem talált be, aztán az amerikaiak ellen a rendes játékidőben még egy ilyen hiba volt, a végén pedig további három.
Zalánki Gergő ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, nem tudná pontosan megmondani a hibázás okát. Kiemelte, hogy a büntető az mindig egyfajta lutri is, de nyilván a játékosok fáradtságának is volt ebben szerepe.
Önkritikus módon arról is beszélt, hogy a csapat komoly hibákat követett el játék közben, ugyanakkor az amerikaiak fegyelmezettek voltak, az előnyös helyzeteket kihasználták. Illetve, többször cseréltek, amivel valószínűleg kevésbé is fáradtak el. Zalánkai a negyedik helyet kertelés nélkül óriási csalódásnak minősítette.
Varga Zsolt szövetségi kapitány is az elhibázott ötmétereseket emelte ki a kudarc egyik okaként, mert azok eddig szerinte a magyarok erősségei voltak, amivel például sikerült világbajnoki döntőt is nyerni.
Varga szerint a támadások voltak inkább problémások, különösen a kihasználatlan emberelőnyök. A kapitány, aki korábban játékosként már szerepelt olimpián, úgy véli, ez a legnehezebb verseny a mentális és fizikai kihívás miatt.