2023, február 4.
5.4 C
Budapest
0.3 C
Moszkva

Nincs megállapodás Putyin és Biden videokonferenciájának időpontjáról

Videokonferencia keretében készül tárgyalni egymással Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök, az időpontról azonban még mindig nem történt megállapodás – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken.

Peszkov szerint december 7. is felmerült a lehetséges dátumok között, de, mint mondta, a kapcsolatfelvétel “bármelyik” pillanatban megtörténhet. A szóvivő elmondta, hogy több más kérdésben sincs egyetértés. Ezek között a delegációk összetételét említette meg.

Korábban Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes azt mondta, Moszkva bízik benne, hogy a két elnök eszmecseréje mielőbb megvalósul.

Peszkov kitért Szergej Lavrov orosz és Antony Blinken amerikai külügyminiszter csütörtöki stockholmi találkozójára is. Mint mondta, ez jó alkalom volt arra, hogy a felek tisztázzák egymás között Oroszország és az Egyesült Államok sok kérdésben eltérő álláspontját.

Lavrov és Blinken az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) miniszteri tanácsának ülése alkalmával találkozott a svéd fővárosban. Az orosz külügyminiszter utóbb azt mondta, hogy az eszmecsere “meglehetősen szakszerűnek” bizonyult, a többi között Ukrajnát illetően is. Az amerikai diplomáciai vezetője őszintének nevezte a beszélgetést, amely, mint mondta, nem fajult vitává.

Peszkov megerősítette, hogy Putyin a Kremlben fogadta Milorad Dodikot, a bosznia-hercegovinai háromtagú államelnökség szerb tagját. Dodik csütörtökön közölte: megállapodtak arról, hogy a boszniai Szerb Köztársaságnak szállítandó orosz gáz ára változatlan marad. Beszámolója szerint vendéglátója egyetértett azzal az elképzeléssel, hogy a Balkáni Áramlat gázvezetéket meghosszabbítsák a szerb entitásig.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

spot_img

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Újabb amerikai “önkéntest” likvidáltak az orosz erők Artemivszkben/Bahmutban

A Guardian arról számolt be, hogy egy amerikai "önkéntes", a 33 éves Pete Reed meghalt Bahmut közelében, miután egy orosz rakéta eltalálta a járművet,...

Fogolycsere: 63 orosz tért haza az ukrán ellenőrzésű területről

Összesen 63 orosz katonát, köztük az "érzékeny kategóriába" tartozó személyeket szállítottak vissza a Kijev által ellenőrzött területről Oroszországba - közölte az orosz védelmi minisztérium...

Franciaország és Olaszország MAMBA légvédelmi rakétarendszert ad Ukrajnának

Franciaország és Olaszország MAMBA légvédelmi rakétarendszert szállít tavasszal Ukrajnának, hogy segítse az orosz repülő-, rakéta- és dróntámadások elleni védelemben - közölte pénteken a francia...