Történt egy fontos párhuzam az elmúlt napokban. Először felbukkant a hír, hogy francia önkéntesek jelentek meg a szabadságharcosok közt támogatóként, és hogy ezt a jelenlétet a helyiek elfogadták. Utána az ebbe az irányba odafigyelő fórumok elkezdtek határt húzni aközött, hogy az Orosz Föderáció állampolgárai önkéntesként harcolnak az oroszbarát ukrajnaiak oldalán, valamint hogy esetleg a Föderáció reguláris erői is megjelenhetnek. A hivatkozott fórumok az előbbit folklórnak nevezték, az utóbbi megítélését, pedig elnapolták. Szinte az egész magyar sajtó a kivárásra rendezkedett be ebben a szűk témában. Mindenféle egymásnak ellentmondó hírek láttak és látnak napvilágot, persze annak az egy hír-kombinációnak a kivételével, hogy pl. „az egész Ukrán Hadsereg átköltözött a Föderációba, a Föderáció Honvédsége, pedig ugyancsak teljes létszámban áttelepült Ukrajnába. . . ”.
Arra kiválóan alkalmas ez az időszak, hogy előre tekintsünk ebben a témában. Korai lenne még, hogy magyar nézőpontból állást foglaljunk abban a kényes kérdésben, hogy ha a Föderáció állampolgárai az önkéntesek sorait növelve egyre nagyobb számban vannak jelen, és közben Moszkva bármilyen öltözetben illetve státuszban dob át a hadviselési jártasság növelése iránt fogékony és nyilvánvalóan eleve is jól képzett szakembereket, akkor hol van az a határ, amit úgysem külföldről fognak meghatározni, mert az orosz belügy.
Se meghúzni se meghatározni nem fogják külföldről ezt az ominózus határt. Ám pont ez az a határ, amelynek fejleményeihez Brüsszel és Washington azokat a szankcióikat kötik, amelyek a közembernek sehol nem jók ezen a bolygón. Hanem csak az amúgy is zavaros pénz-hatalmi érdekek közt jelenítenek meg kapaszkodókat a „haszonelvű” beavatkozást előkészíteni hivatott belemagyarázások számára. Viszont feltűnő a párhuzam azon egyik fejlemény között, tudniillik, hogy franciák is szabadon mozoghatnak, kérdezősködhetnek, benyomásokat szerezhetnek, valamint azon másik tény között, hogy egy szabadságharcos parancsnok valamilyen helyi fejlemény hatása alatt pont ezekben a szűkebb napokban elismeri, hogy pár-ezres létszámban harcolnak köztük a Föderáció állampolgára is. Igen! Ez a kettő fejlemény szinte párhuzamban zajlott le a médiákban, habár a francia „jelenlét” és az arról szóló tudósítás egy kicsit előbb kezdődött. Szóval alighanem nem járunk messzire az igazságtól, ha azt gyanítjuk, hogy a francia jelenlét kiugrasztott egy olyan nyulat a bokorból, amelynek a hiányos megvilágítása Brüsszel szokásos szankciós hangulatát erősíti. Franciák a „barátok” a szabadságharcosok közt, és francia a vezénylet is, amely Brüsszelben máshonnan származó gázokat akar az orosz gáz helyébe betuszkolni. Szóval ismét el kell ismernem, hogy reggel alighanem elfelejtettem bevenni a paranoia elleni tablettámat. Sebaj! Beveszek egy Cavintont, és annak hatása alatt megpróbálok visszaemlékezni, hogy bevettem-e a paranoia elleni tablettámat . .
Visszatérve a föderációs hátországi támogatások szintjének illetve plafonjának aktuális állására, nos, ha az a nyúl nem nyuszi, és megállja a helyét a bokron kívül is, akkor nincs baj.
Magyar nézőpontból csak egy a lényeg : Minél hamarabb legyen vége ennek az egész „műsornak”, mert nem tesz jót az amúgy is cérnaszálon kötéltáncoló magyar gazdaságnak.
Egy másik fejlemény, hogy a hajdani SZDSZ-es, majd az SZDSZ politikai palettáról való búcsúztatásának „marketingkommunikációját” (-hol belső, hol külső nézőpontból-) anno elvégző TGM megszólalt ebben a témában. A megnyilatkozásának az a központi mondanivalója, hogy úgymond akármelyik fél javára kommunikálunk, mindenképpen besározódunk, ezért inkább ne tegyük. Maradjon mindenki teljesen semleges, és főleg hallgasson. Hát ezt a nézőpontot egy Mexikó vagy Borneó megengedheti magának, de mi magyarok nem.
Bizonyára TGM is látja az elemzésekből, valamint azok fogadtatásából, hogy a mai ukrán „vezetés” ázsiója már soha nem lesz összekaparható. Ugyanakkor azt is láthatja, hogy a Kreml döntéseiben és az azokat kísérő hivatalos politikai kommunikációban bizony nagyon nehéz volna tartósan kifogásolható részleteket, főleg ilyen trendeket találni. Ami kiigazításra vagy egyéb „rácsatlakozási” pont kikényszerítésére a T. Nyugat feni a fogát, nos, a hivatalos orosz politika ezeket a tételeket is hamarabb és jobban kezeli, semmint hogy azok apropójából ki lehessen ragadni a kezdeményezést a Kreml keze ügyéből, és pl. úgymond „etikai” nézőpontból végre-valahára uralni lehetne az így módosuló összképet.
TGM ajánlása valóban egy hitelesen magyar nézőpont, amelyet kiválóan ragadott meg. Úgyhogy itt az ideje elkezdeni meghatározni a fejleményeknek azt a később várható egyensúlyát, ha úgy tetszik, akkor egy ma még majdani időpontot, amikortól fogva magyar nézőpontból immár lehet képviselni ezt a konkrét hivatkozott „teljesen semleges” álláspontot : Amiről szögezzük le, hogy az nem TGM „eredeti” találmánya! Hanem minél kisebb a magyar nép, és minél nagyobb a számunkra külhoni slamasztikák ránk nehézkedő tétje, annál aktuálisabb nézőpontról van benne szó.
Az én odafigyelésem és megfigyeléseim szerint magyar nézőpontból is bőven van még olyan tartalék tartomány, amelynek a fejünk fölötti „kitartása alatt” egyelőre még az orosz föderációs nézőpont javára lesz célszerűbb kommunikálnunk nagyon sok-mindent : Azaz mindazon szempontokat, amelyek éppen a mi számunkra is nélkülözhetetlenek az Egyensúly érdekében. Másképp is elmondva, és így erősítve meg ezt az összefüggést, nos, TGM álláspontjának még nincs itt az ideje. A Horizonton persze valahol ott van ennek a létjogosultsága, de sajnos ott is távol van. Viszont abból a szempontból akad némi jelképes létjogosultsága TGM ajánlásának, hogy valószínűleg az események is és mi magyarok is abba az irányba haladunk, ahol a jövőben ez a semleges esedékesség még szolgálhatja a javunkat is. Szóval szó nincs arról, hogy le akarnám minősíteni TGM állásfoglalását. Sőt, köszöntöm azt mindannyiunk kiemelten fontos összehasonlítási alapjai közt, aminek az apropója tulajdonképpen, íme nélkülözhetetlen egy igazán kifinomult leltár számára.
Egy majdani egészséges egyensúly érdekében, annak támogatásaként egyelőre még sok helye és apropója van a mai orosz föderációs nézőpontok érvényesülésének, és főleg tisztességes létjogosultságuk is bőven van. A Nyugat ezekben a hetekben és hónapokban fizeti meg annak az árát, hogy generációk óta lemaradásban van a sajátságos oroszországi viszonyok megértésében; – miközben akár a Kreml, akár az orosz közvélemény felkészültebb a nyugati viszonyokból, mint ugyanez visszafelé. Értve ugyanezt a jól-tájékozottsági szakadékot pl. Kijev és Moszkva közt is.
A hiányos megvilágításból kiinduló sanda félremagyarázások korszaka alól bizony kezd kiszaladni a talaj, és az ez-irányú kapaszkodóként szolgáló fűcsomók is felperzselődtek ebben a logikai tarlótűzben, ami a tekintetünk előtt zajlik.
Az elemzésekben visszatérő elem, hogy ami rossz az EU-nak, az jó az USÁ-nak. A kiépítetlen vezetékek helyetti vasúti szállítás miatt eleve drága norvég ásványi szénhidrogének, és még drágább USA pala-olaj valamint palagáz piaci esélyének való hely-csinálás kivételével ez a fejünk fölött zajló egész blöff-szkander arra a szánkóversenyre hasonlít, mint ha a völgyben krokodilok várnák a szánkósokat, és ezért ők eleve is lefelé csúszván menet közben egymást lökdösnék lefelé a lejtőn, hogy a másik érjen le hamarabb.
A tanulság : Úgy látszik, hogy az Új Világrend újabb és még újabb apropóit időnként ennek a kulcs-kifejezésnek a használatával is meg kell erősíteni. Minden érintettnek ez fogja jobban szolgálni a valódi érdekeit; – ugyanis a látszatérdekek frontjain már kínzóan nagy a zűrzavar. Ennek az Új Világrendre hivatkozó célirányosan rásegítő kommunikációs doktrínának a híján ugyanis a Nyugat Aesopus és La Fontaine összes állatmeséjéből az unszimpatikusabb szereplőkre fog egyre jobban hasonlítani. Ebbe a humán-etológiai* zsákutcába, pedig NEM a Kreml taszítja bele a Nyugatot, hanem valamilyen rejtélyes mélylélektani csapda okán az illetékesek önként ugornak oda fejest, és lubickolnak benne. (-*Etológia : Állat-viselkedéstudomány.-)
Két mondatban összefoglalva : A jókívánságok kifejezésre juttatása nem kerül pénzbe, de bizonyos „szelektíven talányos” előzmények nyomában ugyanolyan nehéz lehet az útjukra bocsátani őket, mint amikor olyan valamit kell kifizetnünk, amit nem szívesen vásároltunk meg. Ebben a vonatkozásban lehetünk gálánsak, és ennek jegyében bocsássuk hát el az őszinte jókívánságainkat minden Égtáj felé!
Szabó Tamás
